Ismerős vállalkozó cégei csinálták a netkonzultáció honlapját

Deutsch Tamás Internetkon Nemzeti konzultáció Deutsch Tamás Nemzeti konzultáció Deutsch Tamás, Laufer Tamás és Soltész Attila tartott sajtótájékoztatót az internettel kapcsolatos nemzeti konzultációról
Deutsch Tamás, Laufer Tamás és Soltész Attila tartott sajtótájékoztatót az internettel kapcsolatos nemzeti konzultációról
Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozta a Deutsch Tamás-féle internetkonzultáció honlapja, hogy pontosan mely cégekkel milyen feladatok elvégzésére kötöttek szűk 13 millió forint értékben szerződéseket: Vertán György két cége a nyertes. Vertán György egy másik cége korábban kormányzati szervek részére végzett átvilágításokat. Az Origónak nyilatkozó piaci források szerint a honlapot ennek az összegnek a töredékéből ki lehetett volna hozni.
Vágólapra másolva!

12,7 millió forint értékben kötöttek szerződéseket az internetről szóló nemzeti konzultáció honlapjának elkészítésére és működtetésére, mondta Deutsch Tamás, a konzultáció miniszteri biztosa, amikor bejelentette a weblap indulását. De mire ment el ez a szűk 13 millió forint?

Velük kötöttek szerződéseket

Az internetkonzultáció honlapján nyilvánosságra hozták, hogy mely cégekkel kötöttek szerződéseket:

  • Tigra Kft.: 5,8 millió forint plusz áfa
  • Damit Informatika Kft.: 6,9 millió forint plusz áfa

Az Internetkon közleménye szerint a Tigrát a honlappal kapcsolatos tervezési, grafikai kivitelezési, szoftverfejlesztési és karbantartási feladatok elvégzésével bízták meg. A Damit a kiszolgáló hardverkörnyezet biztosítására, feltelepítésére, szerver biztosítására és azok üzemeltetésére kapott szerződést.

Nem közbeszerzés

Szerettük volna megtudni, mi alapján választották pont ezeket a cégeket. Az Internetkontól csak annyi választ kaptunk, hogy "a Miniszterelnökség – az internetről szóló Nemzeti Konzultáció Titkárságának javaslata alapján, a közbeszerzési értékhatár alatti összegekben" kötött szerződést a cégekkel. A cégadatbázis szerint a Tigra tulajdonosa Vertán György és Vertán Krisztián. Vertán Györgynek a Damitban is van tulajdonrésze.

Alatta maradtak a közbeszerzési értékhatárnak Fotó: Polyak Attila - Origo

Nem először kap állami megrendelést

Vertán György nem most először kapott kormányzati megrendelést. Az Index 2013 augusztusában ezt írta róla: "A Vertán György tulajdonában álló Tigra-csoport a Figyelő korábbi cikke szerint a kormányváltás után átvilágításokat végzett különböző kormányzati szerveknek, az állam az ő közbeiktatásával vásárolta fel a választási informatikai rendszert kifejlesztő IdomSoft Zrt.-t. Részt vettek az útdíjas fejlesztésben is: az autópálya-kezelő tavaly nyáron 1,3 milliárdos tanácsadói szerződést kötött két céggel, ezek egyike a Multicontact Consulting Kft., amely egyik tulajdonosának, Szmodics Zsoltnak az érdekeltségébe tartozik a Tigra-csoport egyik tagja, a Tigra Copy Kft."

A Tigra a honlapján található referenciák szerint dolgozott már a Belügyminisztériumnak is. 130 millió forint értékben fejlesztettek és működtettek pénzügyi-kontrolling-számviteli feladatokat ellátó, folyamatkövető információs rendszert 2009 és 2014 között a tárcának. A cég állami referenciáinak listája nagyon hosszú, szerepel rajta többek közt hat önkormányzat, a Honvédelmi Minisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal, az ORFK, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Vertán György nem az Internetkontól kapta az első állami megrendelését Fotó: Polyak Attila - Origo

Piaci alapon

Már az adatok nyilvánosságra kerülése előtt elkezdtünk utánajárni, piaci alapon mennyibe kerülhet egy olyan honlap, mint az Internetkon, illetve mire mehetett el majdnem 13 millió forint. Ránézésre maga a honlap ennyi ráfordítást nem igényel, hacsak nem lesznek olyan funkciók, amik most még nem elérhetőek. Az egyetlen dolog, amire ennyi pénz elmehetett, az a marketing.

Egyszerű honlap

A honlap első ránézésre nem tűnik valami bonyolultnak. Egy kezdőoldal, hét aloldal, amik a fejlécből elérhetőek. A honlapnak van blog része, de a bejegyzések nem kommentelhetőek, vagyis nem kell felhasználókat nyilvántartani, beléptetni, a hozzászólásokat kezelni. A konzultációhoz Facebook-lap is tartozik, de ez manapság nem nagy újdonság. Az egyetlen kívülről, a felhasználók számára aktív elem a Javasoljon kérdést! mező, ahova kérdéseket lehet beírni a majdani konzultációhoz, ezt a robotoktól captcha védi.

Az internetkon honlapja nem valami bonyolult Forrás: Origo

Maximum másfél millió forint

Egy ilyen honlap elkészítése a nulláról és karbantartása a piacon maximum 1-1,5 millió forintba kerül az Origo által megkérdezett szakértők szerint, de inkább kevesebbe. 4-5 millió forintért a weblapkészítő cégek már nagyon-nagyon komoly webáruházat építenek, ami képes kezelni a megrendeléseket, nyilvántartja a felhasználókat, akik titkosítással tudnak belépni. Az Internetkon honlapján ilyesmik nincsenek.

Az Internetkon honlapja inkább a pár százezer forintos kategóriába tartozhat. Egy egyszerű kereséssel számos weblapfejlesztő céget találhatunk az interneten. Ezek a vállalkozások a pontos igények ismeretében adnak árajánlatot, de többüknek van nyilvános díjtáblázata vagy kalkulátora, amikkel fel lehet mérni a várható költségeket: például itt és itt.

Blog van, de kommentelni nem lehet Forrás: Origo

Megdobhatják a költségeket

Vannak olyan tételek, amik megdobhatják a költségeket. Mármint a reálisnak tűnő pár százezerhez vagy 1-1,5 millióhoz képest, de még így is bőven a 4-5 milliós álomhatár alatt maradva:

  • Szerverbérlés
  • Https hitelesítés
  • Betanítás
  • Oldaldizájn
  • Marketing

A dizájn drága mulatság

Ha egy weblap tulajdonosa nagy forgalomra számít, akkor érdemes valami komoly (esetleg VPS) szerverhelyet bérelni. Ennek ára havi 50-80 ezer forint. Az Internetkon https hitelesítést használ (a címe láthatóan zöld https-sel kezdődik), ennek ára pár százezer forint, annak függvényében, hogy mennyire erős a hitelesítés. A legerősebbet és legdrágábbat csak bankok használják.

A weblapfejlesztők vállalják az alkalmazottak betanítását, ha egy cég vagy szervezet maga akarja kezelni a honlapját. Ez szintén néhány százezer forintba kerül, attól függően, hány alkalmazottat kell betanítani. Az 1-1,5 millió forintos csomagban benne van az egyedi dizájn, de a legmenőbb oldaldizájnerek félmillió forintot is elkérhetnek.

Marketingre bármennyit lehet

Ami igazán megdobhatja a költségeket, az a marketing. Reklámra bármennyi pénzt el lehet költeni, a határ a csillagos ég. Az Internetkon által nyilvánosságra hozott információk szerint viszont marketingre nem költöttek, csak a honlap létrehozására és üzemeltetésére. Az általunk megkérdezett piaci források szerint egy ilyen honlapnak nem szabadna ilyen sokba kerülnie, feltéve, hogy csak a most látható funkciókra kell költeni, nem lesznek később újdonságok.

Szavazzon!

Ön szerint van értelme a netkonzultációnak?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!