Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke azt mondta, hogy az öreg autókat 2017. december 31-ig kellene kivonni a taxinak használt gépjárműparkból. Jelenleg mintegy 9500 taxi van Magyarországon, ennek valamivel több mint a fele Budapesten, ahol a korábban már megszületett rendelet szerint az idei év közepéig cserélhetik le a tíz évnél idősebb kocsikat. A vidéki taxik életkora 8–12 év között lehet – mondta Metál Zoltán a Napi Gazdaságnak.
A jogszabálytervezet a járművek műszaki követelményei és életkorára vonatkozó elvárások mellett a járművezetőkre vonatkozó elvárt szakmai képezettséget is megfogalmaz majd. Az ugyanakkor például nem szerepel a tervezetben, hogy országosan egységes színűek legyenek a taxik. Bár az egységes megjelenés tetszik a vidéki településeknek, erről az adott helyen kell határozni - mondta az Országos Taxis Szövetség elnöke.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a taxis tevékenységet országosan szabályozó kormányrendeletre vonatkozó előterjesztést legkorábban február végén tervezi benyújtani a kormánynak.
A tervezet részleteiről bővebben korábbi cikkünkben olvashat.