Már ősszel visszaigényelhető az szhj
![audi gyár, szakmunkástanoncok, szakmunkás, szerelő](https://cdn.origo.hu/2023/12/0WmQi9HTzKCOUoGtW1toXuKwgE1KiK-39Cze0DE0j9A/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y5ODM3OWQ1YTc0YzQxN2Q4YjQ1OTQxODMzOTVmMjE0.webp)
Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár azzal kapcsolatban, hogy már a parlament előtt vannak a szakképzésről szóló, valamint az azzal összefüggő törvények módosításairól szóló kormányjavaslatok, a Napi Gazdaságnak elmondta: az szhj jelenlegi mértéke a szociális hozzájárulási adóalap 1,5 százaléka.
A kis- és közepes vállalkozások az oktatók bérköltségeit is elszámolhatják, a saját tanműhelyt működtető vállalatok külön támogatást kapnának a tanműhely fenntartásához, a duális képzésben részt vevő vállalatok pedig fejlesztéseikhez állami támogatásban részesülnének.
Utóbbi "nem bürokratikus pályázati rendszeren keresztül", hanem "kvázi normatív alapon" valósulna meg - fogalmazott Odrobina László. Kiemelte: a tervek szerint fejlesztési támogatásokra évi 7-8 milliárd forint juthat.
A felsőfokú duális képzésben részt vevő vállalatok összesen 2 milliárd forint támogatásban részesülnének, a kkv-k az oktatók bérköltségeit 1,5 milliárd forint értékben írhatják le, míg a tanműhelyeket üzemeltető vállalkozások fenntartási költségeire 500 millió forintot különítettek el.
A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy a szakképzésben tanulók több mint egyharmada érintett a klasszikus értelemben vett duális képzésben, amelyben jelenleg több mint 8000 gazdálkodó szervezet vesz részt. Közülük csaknem 7000 tanulószerződés keretében képez tanulókat, míg körülbelül 1000 együttműködési megállapodást kötött. A vállalatok által működtetett, kizárólag gyakorlati képzést szolgáló tanműhelyek száma 2010 óta jelentősen, 322-re nőtt - ismertette Odrobina László.