Mohed Altrad egy szíriai beduin törzsbe született, korán elvesztette az édesanyját, az édesapja kitagadta. A nagymamája nevelte fel, aki megtiltotta neki, hogy iskolába jártjon. Altrad leselkedve figyelte a tanórákat, majd a tanító behívta a terembe, és nem sokkal később az osztály legjobb tanulója lett. 17 évesen Franciaországba költözött, hogy informatikát tanuljon ösztöndíjasként. Érkezésekor nem beszélt franciául, és napi egy étkezéssel vészelte át a kezdeti időszakot. Számítógép-tudományból doktorált, majd 1985-ben egy üzlettársával megvásárolt egy csőd szélén álló céget, amely építési állványzatok gyártásával foglalkozott. Ez lett a mai Altrad csoport magja.
Mohed Altrad a vállalkozásban az emberre koncentrál. Képzéssel és ösztöndíjakkal segíti a fiatalokat, támogatja az Orvosok Határok Nélkül szervezetet és a Francia Rákellenes Ligát. A Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagi címében részesült, majd 2014-ben a rend tisztjévé léptették elő.
A monacói díjátadó után az év üzletembere elmondta, nagy megtiszteltetés számára ez a rangos elismerés, különösen azért, mert igen erős versenytársai voltak. "Az élettörténetem tanulsága az, hogy a sorsunkon képesek vagyunk változtatni” – hangsúlyozta Altrad.
A címért 53 ország 65 üzletembere versengett, köztük a magyarországi győztes, Wáberer György is. Írásos pályázat és helyszíni interjúk alapján ítéli oda a díjat minden évben egy választott nemzetközi zsűri. Havas István, az EY Magyarország vezérigazgatója elmondta, a nemzetközi nyertes sikerének titka az évtizedes kitartó munkában, a folyamatos fejlődésben és a kockázatvállalásban rejlik. „Bízunk benne, hogy példájuk számos nemzetközi és hazai vállalkozó számára inspiráló. Az év üzletembere program azt a gazdasági és szellemi örökséget kívánja bemutatni, amelyet innovációval, új üzleti lehetőségek felismerésével, és munkahelyek létrehozásával teremtenek a vállalkozók” – hangsúlyozta Havas.
A tizenötödik EY Az év üzletembere nemzetközi díj monacói döntőjében Wáberer György képviselte hazánkat. Az általa alapított Waberer’s International Zrt. két évtized alatt egy eladósodott, állami tulajdonú fuvarcégből vált Európa egyik legnagyobbjává. Jelenleg 5500 alkalmazottal és 3500 járművel rendelkezik, kamionjai együttvéve évente a Föld–Nap távolság háromszorosát teszik meg Európa útjain. Ma már francia, német, olasz, lengyel, román, szlovák és brit leányvállalatokkal is rendelkezik a társaság.