Egyre közelebb lehet a görög megállapodás

Jean-Claude Juncker Alexis Tsipras Ciprasz görög
Greek PM Alexis Tsipras has been welcomed to Brussels by European Commission President Jean-Claude Juncker. Photograph: Yves Herman/Reuters
Vágólapra másolva!
Hétfő este sokáig tanácskoztak az euróövezeti államfők és miniszterelnökök a görög adósságválság megoldásáról, ugyanakkor már előre tudható volt, hogy nem lesz megállapodás. Viszont úgy tűnik, hogy a görögök által benyújtott javaslat tervezet már egyre több helyen közeledik a nemzetközi hitelezők álláspontjához, így szerdán folytatódhatnak a tárgyalások. 
Vágólapra másolva!

Közel lehet a megállapodás?

Már hétfőn egyre több optimista hangot lehetett hallani az Athén által benyújtott reformlépésekről, mellyel azt szeretnék elérni, hogy újabb forrásokhoz jussanak hitelezőik részéről. Bár már akkor is tudni lehetett, hogy a hét első napja még korántsem a döntésről fog szólni, sokkal inkább az irányok és elvek felállításáról.

Jelenleg úgy tűnik, hogy

a görög kormány olyan javaslatot tett le az asztalra, ami engedékenyebb hangot ütött meg az elmúlt időszak 'keménykedései' után,

így a nemzetközi hitelezők is pozitív álláspontra helyezkedhetnek. Ettől függetlenül további hosszas tárgyalások jöhetnek a következő napokban, illetve szerda este is, amikor az Eurócsoport pénzügyminiszterei tárgyalnak újra a lehetséges megállapodásról, illetve olyan keretek közé kell hozni a javaslat tervezetet, hogy arról érdemben tárgyalni tudjanak majd az EU állam- és kormányfői csütörtökön.

Ezt ajánlották a görögök

A Bruxinfo hozzájutott a görög kormány által megküldött javaslatokhoz. Az alábbi pontokat érdemes kiemelni belőle:

  • Athén idén összesen 2,7 milliárd, jövőre pedig 5,2 milliárd euró megtakarítást tervez. Előbbi szám a görög GDP 1,51, míg az utóbbi 2,87 százaléka.
  • A javasolt reformintézkedések között szó van az áfa-emelésről, ami 2015-ben a GDP 0,38, 2016-ban pedig 0,74 százalékával több bevételt jelentene.
  • Nyugdíjak esetében idén a GDP 0,37 százalékát, jövőre pedig már 1,05 százalékát spórolnák meg. A korábbi gorog javaslat még mindössze 0,04 százalékról szólt, miközben a hitelezők a GDP 1 százalékával egyenértékű megtakarítást kívántak.
  • További megtakarítások keletkeznek még a társasági adó és az szja terén, és egyéb intézkedésekkel (2016-ban például a védelmi kiadásokat is csökkentenék 200 millió euróval).
  • A tervezett intézkedések között van a luxuscikkekre kivetett adó megemelése és a magánjachtok megadóztatása is.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a néhány órás eurócsúcsot követően – amelyen technikai kérdéseket nem vitattak meg –

már érdemi előrelépésről beszélt és meggyőződését fejezte ki, hogy még a héten sikerül véglegesíteni az alkut.

Arra a kérdésre, hogy miért ilyen biztos a dolgában, a luxemburgi politikus közölte, hogy az idő rövidsége (június 30-án kell kifizetnie a görögöknek 1,6 milliárd eurónyi hiteltörlesztést az IMF-nek) miatt egyszerűen nincs más választás, és a futball szabályaitól eltérően itt nincs lehetőség a hosszabbításra - írja a Bruxinfo.

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Forrás: Reuters

További uniós támogatást kaphatnak a görögök

Juncker azt is bejelentette, hogy

az Európai Bizottság 2015 és 2020 között nem kevesebb, mint 35 milliárd eurót ajánl Görögországnak, ami a gazdasági növekedés sínre tételét szolgálja.

Hozzátette, hogy ezt az összeget bizonyos intézkedések előrehozatalával teremtenék elő, és bár alapvetően nyilvánvalóan az uniós támogatásokra célzott, nem árult el bővebbet erről.

Juncker kérdésekre válaszolva tagadta, hogy a 19 eurózóna vezető találkozóján egyetlen szót is ejtettek volna az adósságkönnyítésről, ami a görög kormány egyik fő törekvésének számít.

A piacok továbbra is örülnek

Bár még semmilyen megállapodást nem látni, az álláspontok közeledését mégis örömmel fogadták a befektetők. Már tegnap is több százalékos emelkedést lehetett látni a nyugat-európai börzéken, az athéni tőzsdeindex is 6-8 százalékot menetelt a görög bankrészvények vezetésével, de a kedd délelőtt is optimista hangulatban telik. A német DAX-index 1 százalékos pluszban, a görög börze mutatója pedig 2 százalékos nyereségben mozog, ahol ma is a pénzintézetek papírjainak 4-10 százalék közötti szárnyalása repíti az indexet. Az euró viszont közel 1 százalékot gyengült a dollárral szemben.

Az athéni tőzsdeindex napos bontású árfolyamgrafikonja Forrás: Investing.com

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!