Kizsákmányolták a pécsi fogyasztókat

vízóra
Ingyenessé tette a kormány azt, ami az is volt.
Vágólapra másolva!
Kizsákmányolta fogyasztóit a pécsi vízszolgáltató, ezért 1,3 millió forintra büntette a Gazdasági Versenyhivatal a Tettye Forrásház Zrt.-t. A cég visszaélt gazdasági erőfölényével, mert 2011 májusától túlzottan magas díjat kért fogyasztóitól a mellékvízmérők szakszerűségi vizsgálatára.
Vágólapra másolva!

A GVH szerint a Tettye Zrt. monopolhelyzetben van Pécsett és környékén, ez közel 170 ezer potenciális fogyasztót érint.

Túl drágán cserélte a Tettye a vízórákat Forrás: Origo

A versenyhivatal a közleményében azt írja:

A GVH úgy ítélte meg, hogy a Tettye Zrt. díjai jelentősen eltérnek a hasonló szolgáltatást nyújtó cégek díjaitól és a gazdaságilag indokolt költségektől, illetve a tisztességes nyereséghez szükséges szinttől.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!