A főváros frekventált kerületeiben akár 3000-3500 forintos négyzetméterárral is lehet számolni, ugyanakkor egyes kistelepüléseken már 1000 forintos négyzetméterenkénti díjért is lehet albérletet találni – mondta a szakember.
A drágulás egyik oka, hogy
a 2008-as válság nyomán jelentősen csökkent az ingatlanvásárlások száma,
inkább albérletbe mentek, akik új otthont kerestek. Továbbá a kistelepülésekről sokan munkalehetőség után kutatva a városokba költöztek – vélekedett a szakember.
Az albérleti díjak emelkedése azonban leállhat,
egyrészt mert július elsejétől az otthonteremtési támogatás új formáit lehet igénybe venni, másrészt mert fellendülhetnek az ingatlan-beruházások – tette hozzá a Duna House munkatársa.