Több százezer magyart érinthet az Astra biztosító csődje

Vágólapra másolva!
Több százezer ügyfelet és még ennél is több szerződést hagyhat maga után Magyarországon a romániai Astra biztosító, amennyiben a napokban kezdődött csődeljárás végén befejezi tevékenységét, azonban a még hiányzó díjakat be kell fizetniük az ügyfeleknek.
Vágólapra másolva!

Az érintetteknek mostantól érdemes minden eddiginél jobban figyelni az Astrával kapcsolatos híreket, elsősorban az MNB hivatalos közleményeit, mert napról-napra változhat az ügyintézéssel kapcsolatos tudnivaló, figyelmeztet közleményében a CLB Biztosítási alkusz.

Érdemes befizetni

Kiemelik, hogy a hiányzó díjakat azért kell befizetni, mert

baleset, vagy egyéb káresemény után csak így jár kártérítés.

Akiknek nincs díjhátraléka, egy esetleges balesetkor változatlanul számíthat kártérítésre, az ügyfélszolgálat és a kárrendezés ugyanis továbbra is működik.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) évfordulón pedig érdemes biztosítót váltani, és a casco, a lakás- és a vagyonbiztosításokat szintén az évfordulókon, a szerződésre érvényes feltételek szerint lehet felmondani az Astránál. Vagyonbiztosításra azonban, aki megteheti, párhuzamosan másik céggel is szerződhet - írták.

Felszámolják

Szerdán fizetésképtelenné nyilvánította és felszámolást kezdeményezett a román Astra biztosítótársaság ellen az összevont román pénzügyi felügyelet (ASF), és megvonta működési engedélyét, miután a társaság nem hajtotta végre a hatóság által előírt feltőkésítést.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pedig közölte:

a román és a magyar biztosítási garanciarendszer áll helyt a román Astra Biztosító magyarországi fióktelepe károsultjai számára

azt követően, hogy a biztosítót felügyelő román felügyeleti hatóság visszavonta az Astra román cégének tevékenységi engedélyét és kezdeményezte annak felszámolását. A román biztosító valamennyi magyarországi ügyfelét, esetleges károsultjait a román állami biztosítási garanciaalapból kártalanítják a román törvények által megszabott mértékben. A magyar biztosítási törvény alapján emellett a Mabisz (Magyar Biztosítók Szövetsége) által kezelt kártalanítási alap helytáll minden, az Astra fióktelepével - mint felszámolás alatt álló biztosítóval - szembeni kgfb-kártérítési igény esetén.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!