A Google története és működése sokakat foglalkoztat, hiszen a világ egyik legsikeresebb vállalatáról van szó. Mindenki tudni akarja a titkot: mit tud a Google mindenki másnál jobban. Épp ezért nem meglepő, hogy a vezetők egy könyvvel álltak elő. Nemrég magyar nyelven is megjelent a Google – Így vezetünk mi című kötet, amelynek szerzői Eric Schmidt, a Google korábbi vezérigazgatója (2001-2011) és Jonathan Rosenberg, aki évek óta tanácsadóként segíti a Google vezetőit.
A könyv szerint a vállalat sikerének egyik kulcsát az alkalmazottak jelentik, akik egy sajátos típust képviselnek, az úgynevezett kreatív zsenit. Nem rettennek vissza a kockázatvállalástól, saját ötletekkel próbálkoznak, és nem fogják be a szájukat, ha nem értenek egyet valamivel. Kíváncsiak, kreatívak, mindent megkérdőjeleznek, és soha sem elégedettek a fennálló helyzettel. Ők az előrevivők.
Larry Page, a Google vezérigazgatója és társalapítója az előszóban azt írja, hogy a vállalaton belül minden területen támogatják az önálló gondolkodást. Szerinte a legnagyobb sikereiket és néhány látványos kudarcukat is ennek köszönhetik. Amikor például megszületett a terv, hogy keresőmotort és ahhoz kapcsolódó szolgáltatást indítanak, eldöntötték, hogy csak tehetséges szoftvermérnököket vesznek fel, és szabad kezet adnak nekik. Ennek az önállóságnak és szabadságnak példái a péntek délutánonként tartott, egész céget érintő TGIF-értekezletek (A TGIF a Thank God it’s Friday, magyarul Hál’Istennek péntek van kifejezés rövidítése), amelyeken bármilyen témát fel lehet vetni. A könyvből az is kiderül, hogy
a Google AdSenset különböző csapatokhoz tartozó mérnökök találták ki egy irodai biliárdparti közben,
mára több milliárdos üzletté nőtte ki magát.
A könyv fejezetei egy vállalat működtetésének egy-egy fontos összetevőjét veszik sorra: kultúra, stratégia, tehetség, döntések, kommunikáció és innováció. A szerzők saját jegyzetei, tanácsai szürke dobozban olvashatóak néhány témában. A Google minden területen eltért attól, ami hagyományos megoldásnak számít a cégvezetésben és az üzleti életben. Ez abban is látszik, hogy a Google elveti a hagyományos üzleti tervet. Ahogy a könyvben olvashatjuk, a hagyományos üzleti terv csak visszafog, ezért náluk csak irányok és javaslatok léteznek.
A csapatba fektess, ne a tervbe!
elve érvényesül. Az ötletelésbe pedig minél több embert bevonnak, tapasztalattól és pozíciótól függetlenül. Míg a cégek többségénél a rangidős vagy a legmagasabb beosztású alkalmazott lép előre vagy hoz döntést, a Googlenél az ötlet minősége számít, nem pedig az, hogy kitől származik.
Már a kreatív zsenikről szóló részből is kiderült, hogy a Google nagy hangsúlyt fektet a munkaerőtoborzásra. Eric Schmidt és Jonathan Rosenberg szerint egy menedzser legfontosabb feladata a munkaerő felvétele, ami egyet jelent a legjobb szakemberek kiválasztásával. A vállalati ranglétrán felfelé haladva, a vezetők egyre jobban elhatárolódnak a felvételi eljárástól, pedig éppen az ellenkezőjének kéne történnie. Igaz, hogy
a toborzáshoz rengeteg munka és idő kell, de nincs ennél jobb befektetés.
A következő alapszabályokat tartják még fontosnak a Google-nél, ha toborzásról van szó:
Jó olvasmány, de még jobb reklám
A Google-ről szóló könyv alapvetően hasznos olvasmány vállalatvezetőknek, azonban az is igaz, hogy a könyv egy hosszúra sikerült, bújtatott reklámként is megállja a helyét. Egyes részletekben pedig egyáltalán nem is leplezték a promóciós szándékot. Nézzük például ezt: „A Google híres mesés juttatásairól, de kreatív zsenijeink nagy része nem az ingyen ebédek, a támogatott masszázs, a zöld pázsit vagy a kutyabarát irodák miatt választott bennünket. Azért jöttek, mert a legjobb kreatív zsenikkel akarnak együtt dolgozni." Tehát arról van szó, hogy a Google-höz nem azért mennek az emberek, mert a legjobb munkahely, hanem azért, mert itt dolgoznak a legjobb szakemberek. Ehhez hasonló reklámszerű állításokkal gyakran találkozunk a könyven, persze ettől még tény, hogy a Google-höz álláshirdetés nélkül is jelentkezések tömkelege érkezik évről évre. A Gyakornokok című filmhez hasonlóan ez a könyv is egy jól sikerült pr-fogás, de így is érdemes tanulni belőle.
A könyv az utódlás kérdésével is foglalkozik, amelyre kevés cég készül, és aki mégis, az is többnyire rosszul csinálja. A cégeknél általában már ott van az utód, csak még nem tudják, pontosan ki az. Akik tudatosan készülnek a váltásra, gyakran tévesen gondolkodnak: a fivért keresik meg, vagyis azt, aki néhány éven belül átveheti a feladatokat, holott a fiút kellene megtalálniuk, aki egy évtized múlva teheti meg. Mások a cég legmagasabb beosztású dolgozóira korlátozzák a keresést, ahelyett, hogy a legígéretesebbeket vennék célba.
Minden vezetőnek fel kell tennie magának a kérdést: vajon
vannak-e a cégnél olyanok, akik képesek lennének tíz év múlva átvenni a cég irányítását.
Ha vannak ilyenek, azoknak szép fizetést kellene adni, és ügyelni arra, hogy ne törjön meg a karrierjük. Az ilyen ígéretes alkalmazottak elvesztése nagyon költséges a cégnek, ezért vigyázni kell rájuk és minél boldogabbá tenni őket. A magyar vállalkozói szektorban általános probléma az utódlás kérdése, hiszen nyugdíjas korba lépnek azok az emberek, akik a rendszerváltás után céget alapítottak. A következő öt évben 200 ezer magyar vállalatnál lesz szükség generációváltásra, ami társadalmi szintű probléma lehet.