Jóllehet befektetői szempontból a kínai gazdaság lassulása, vagy például Brazília gazdasági nehézségei jelentik a fő kockázati tényezőket, a Közel-Kelet és Észak-Afrikai jelenlegi konfliktusai szintén kiemelkedő fontosságúak. A 2008-as válságról alkotott jóslatairól is híres Nouriel Roubini például nemrégiben tett közzé egy elemzést a Project Syndicate-en, melyben azt vizsgálja, miért ezek a régiók jelentik napjainkban a legfontosabb geopolitikai kockázatot.
Roubini kiemeli, hogy az Arab Tavasz három legfontosabb állama, Líbia, Egyiptom és Tunézia egyaránt komoly nehézségekkel néz szembe, miközben az észak-afrikai konfliktusok fokozatosan terjednek át Afrika szubszaharai részére, amely jelenleg a világ egyik legszegényebb és környezetileg legsérülékenyebb térsége. Ezzel párhuzamosan pedig a polgárháborús helyzetek Irakban, Szíriában, Jemenben és Szomáliában egyre inkább az államok bukásával fenyegetnek. Nem mellékesen az izraeli-palesztin konfliktus továbbra is megoldatlan, valamint kihívást jelent Afganisztán és Pakisztán helyzete is.
Az elemzés megemlíti, hogy a régió válságának gazdasági hatásai történetileg igencsak különlegesek, mivel jelenleg az olaj ára 2014 óta zuhan, miközben az előzmények azt mutatják, hogy a kockázati prémium beépítése miatt emelkednie kellene. Ilyen történelmi előzmény volt az 1973-as jóm kippúri háború Izrael és az arab országok között, mely olajembergóhoz és triplázódó olajárhoz vezetett, nem is beszélve az 1974-75-re kialakuló stagflációról (zéró gazdasági növekedés, magas infláció és munkanélküliség). Ugyanez az ársokk történt az 1979-es iráni forradalom utáni is, amely szintén globális stagflációhoz vezetett 1980-82-ben, valamint Irak kuvaiti inváziója 1990-ben, amely az olajáron keresztül erősen hozzájárult az amerikai és globális recesszióhoz 90-91-ben.
Hogy jelenleg miért nem emelkedik az olaj ára, azt Roubini elsődlegesen azzal magyarázza, hogy
a jelenlegi problémák eddig nem okoztak kínálati sokkot a nyersolaj piacán.
Jóllehet az Iszlám Állam Irak jelentős részét uralja, az olajkitermelés folytatódik, miközben az iráni olajexportra kivetett szankciók fokozatos kifutása a jövőben még növelheti is az iráni kitermelési és exportkapacitást.
Nem mellékes az sem, hogy jelenleg komoly „jóllakottság” uralkodik a világban, és többek között az amerikai pala-forradalomnak, illetve Mexikó termelési növekedési kilátásainak köszönhetően az amerikai kontinens egyre kevésbé függ a közel-keleti kínálattól. Ehhez jön még az is, hogy Dél-Amerikai jelentős szénhidrogén-tartalékokkal rendelkezik Kolumbiától Argentínáig, és ugyanez igaz Kelet-Afrikára Kenyától Mozambikig – hangsúlyozza Roubini.
Mindennek következtében
fennáll a veszély, hogy az USA és nyugati szövetségei egyre kevésbé tekintik stratégiailag fontos területnek a Közel-Keletet.
Roubini azonban arra figyelmeztet, hogy egy ilyen váltásnak borzalmas következményei is lehetnek.
Amennyiben tehát a Nyugat ignorálja a Közel-Keletet, vagy csupán katonai lépésekben gondolkodik ahelyett, hogy diplomáciai és anyagi segítséget nyújtana a gazdasági növekedéshez és a munkahelyteremtéshez, úgy a régió instabilitása csak tovább romlik majd – figyelmeztet Roubini. Egy ilyen döntés pedig évtizedeken át kísértené az USA-t, Európát és a világgazdaságot.