Az Uber arról számolt be, hogy a tavaly novemberi indulás óta már ezer autóspartner és 55 ezer utas regisztrált az Uber platformján Budapesten, ám Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint nem emiatt csökkent a taxisok száma a fővárosban.
Metál Zoltán szerint a taxisok számának csökkenésének hátterében inkább a fővárosi közútfejlesztések állnak, amelyek korlátozzák a taxisok közlekedését, forgalmát is – írja a Világgazdaság.
A fővárosi taxisok száma az elmúlt két évben, vagyis a fővárosi taxirendelet bevezetése óta hatszázzal csökkent, és így ma 4700 taxiengedély van forgalomban, ami még mindig meghaladja az optimális számot, az ugyanis 3800-4000 járművet indokolna.
Érdekes folyamat, hogy az utóbbi időben körülbelül tíz százalékkal nőtt a taxiengedéllyel rendelkező „mezítlábas” taxisok száma, vagyis azok köre, akik egyetlen fuvarszervezőhöz sem tartoznak, kb. minden negyedik taxis szabadúszó.
Döntésük hátterében az áll, hogy nem akarnak vagy nem tudnak havi 60 vagy akár 250 ezer forintot fizetni a fuvarszervezőnek.
A „mezítlábasok”, nem csibészek, legális a tevékenységük, szemben az uberesekkel – mondta az elnök.