Egy lapon emlegetik a Teslát és Magyarországot

Tesla
Vágólapra másolva!
Rendszeresebbé, közvetlenebbé kell tenni a kapcsolatot a Tesla autógyárral, hogy fel legyünk készülve, ha döntés születik a cég kapacitásbővítéséről - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

A Tesla komoly gazdasági sikereket érhet majd el Európában, és az ilyen nagy autógyáraknál a gyártástelepítés egyik legfontosabb szempontja az, hogy melyik piacot tartják fontosnak.

– mondta Szijjártó Péter.

Forrás: Tesla

A miniszter felidézte: márciusban a washingtoni nagykövet ellátogatott a cég amerikai gyártóbázisára, a hágai nagykövet pedig áprilisban a hollandiai központot tekintette meg, ezután azt állapították meg, hogy szóba jöhet egy új európai gyártóbázis létesítése, ha a vállalat növelni tudja a piaci részesedését Európában.

Ezért a tárcavezető arra utasította a New York-i külgazdasági attasét, hogy rendszeresebbé, közvetlenebbé tegyék a kapcsolatot a magyar befektetésösztönző ügynökség és a Tesla között, hogy ha konkrét döntés születik a cég kapacitásbővítéséről, akkor erre fel legyenek készülve – mondta az M1 aktuális csatornájának.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!