Befejezték a nyomozást a Quaestor-ügyben

Szijjártó Péter; Tarsoly Csaba
Moszkva, 2013. április 22. A Miniszterelnökség által közreadott képen Szijjártó Péter, a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos (j) és Tarsoly Csaba, a Quaestor Csoport elnök-vezérigazgatója megnyitja a magyar kereskedőházat Moszkvában 2013. április 22-én, amelyet a magyar állam a Quaestor Csoporttal együttműködve hozott létre. MTI Fotó: Miniszterelnökség
Vágólapra másolva!
Már az iratismertetés is megvolt.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Nyomozó Iroda befejezte a nyomozását a Quaestor-ügybent. Tarsoly Csaba már túl is van az iratismertetésen. Továbbra is sokmilliárdos sikkasztással és csalással gyanúsítja a rendőrség - írja a Nol.hu.

A Questornál mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt. Ez azután derült ki, hogy a Quaestor Financial Hrurira Kft. márciusban öncsődöt jelentett. Ez után függesztette fel részlegesen a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét a jegybank.

A Miniszterelnökség által közreadott képen Szijjártó Péter, a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos (j) és Tarsoly Csaba, a Quaestor Csoport elnök-vezérigazgatója megnyitja a magyar kereskedőházat Moszkvában Forrás: MTI/Miniszterelnökség

Polt Péter a Parlamentben már elmondta, hogy bebizonyosodott, hogy a cég vezetői közül valaki 10 millió forintossával hordta ki a pénzt a cégből. A legfőbb ügyész megfogalmazása szerint is kilopták a pénzt.

Törvény és utasítás

A Nol cikkében feleleveníti, hogy a Quaestor-ügynek több mint 32 ezer károsultja van. A győri ETO-Park beruházással összefüggő hitelezés miatt az MFB még feljelentést is tett, ám azt a gazdasági minisztérium az ügyészség helyett a KEHI-hez továbbította, ahol azt egy darabig vizsgálgatták, majd a hivatal elnöke a nyilvánosság számára nem megismerhető indokkal felfüggesztette a vizsgálatot.

A Külügyminisztérium pedig a csőd előtti utolsó pillanatokban mentette ki a pénzét a cégből. Tarsoly Csaba pedig csak három héttel a botrány kirobbanása után került előzetesbe.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!