A nyertes személyét nem árulta el a cég, csak annyit, hogy Worcesterben vette a szelvényt az illető, írja az Independent. Ő nem jelentkezett azonnal,
több száz hamis igény azonban gyorsan befutott.
A Camelot külön kiemelte közülük egy 48 éves nagymama, Susanne Hinte meséjét, aki bemutatta a szelvényét, csak éppen a vonalkód is, a dátum is olvashatatlan volt rajta. Ms. Hinte azt állította, a jegye a mosásban ázott el.
A hivatalos bejelentésre január 28-áig kellett várni, amikor is a Camelot büszkén és örömmel közölte, hogy érvényes igénylés futott be. A január 9-i húzással az anonimitást kérő szerencsebajnok
egészen pontosan 33 millió 35 ezer 323 fontos vagyonhoz jutott.
Az angol lottótársaság, a National Lottery szóvivője szintén elragadtatását fejezte ki, amiért végre jelentkezett a nyertes. Hozzátette, a vállalat reméli, hogy
hatalmas öröme lesz ebben a rekordközeli összegben,
„rémes lett volna”, ha elesik tőle, hiszen ennyi pénz már mindenkinek alapjaiban változtatja meg az életét.
A Daily Mail szerint minden a helyszíntől függ, ha akár csak egymillió fontot fektetne valaki ingatlanba: míg Somersetben 20 hálószobás majort,
Covent Gardenben egy egyszobás lakást kaphat érte.
Vagy egy gótikus templomot Manchesterben.