Kiszivárgott, hogyan spórol Európa legnagyobb bankja

HSBC
HSBC
Vágólapra másolva!
A HSBC bank alkalmazottai 2016-ban nem kapnak fizetésemelést, és a bank nem vesz fel új embereket. A megszorítás minden leányára vonatkozik, e-mailben tájékoztatták róla a dolgozókat.
Vágólapra másolva!

Minden alkalmazottjának fizetését befagyasztja, és nem vesz fel új alkalmazottakat 2016-ban a HSBC, Európa legnagyobb bankja.

A megszorítás a bank minden leányát érinti, e-mailben tájékoztatták róla a dolgozókat

január 29-én, pénteken. A megszorításról két neve elhallgatását kérő forrás számolt be a Reuters hírügynökségnek.

Lefaragják a költségeket

„Jelentős költségcsökkentést szeretnénk elérni 2017 végéig” – közölte a pénzintézet egyik szóvivője arra a kérdésre, hogy igaz-e a bérek befagyasztásáról és a felvételi stopról szóló hír.

Bércsökkentés és elbocsátások

A HSBC évente 5 milliárd dollárral (1,5 ezer milliárd forinttal) akarja lefaragni a költségeit 2017 végére. 2015 októberében

a londoni befektetési leányvállalatánál 10 százalékkal csökkentette az alkalmazottak bérét.

A bank 2015 júniusában pedig azt közölte, hogy a költségcsökkentés jegyében megválik alkalmazottainak majdnem 20 százalékától, és a befektetési bankjának harmadát leépíti.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!