Nagy üzletből még nagyobb

mergers and acquisitions
Így áll a felvásárlások piaca
Vágólapra másolva!
Tovább bővült az összeolvadások és felvásárlások piaca Magyarországon 2015-ben. A hazai tranzakciók száma 27 százalékkal, a piac becsült mérete pedig két százalékkal nőtt 2014-hez képest. Az IT és a technológiai szektor továbbra is a legvonzóbb célpontot jelentik a befektetők számára – derül ki az EY legfrissebb M&A Barométeréből.
Vágólapra másolva!

2015-ben az elmúlt hat év legjobb eredményét érte el a hazai M&A piac a lezárt tranzakciók száma alapján. A tavalyi évben Magyarországon 130 ügylet jött létre,

28 tranzakcióval több, mint egy évvel korábban.

A tranzakciószámot tekintve Törökország (312), Lengyelország (278) és Csehország (185) továbbra is az élen áll a régióban, míg Magyarország a 2015-ben a negyedik helyre került.

A közép- és dél-európai régióban összesen 1281 tranzakciót hoztak tavaly nyilvánosságra, amelyek becsült összértéke megközelíti a 43,1 milliárd dollárt. A hazai M&A piac becsült értéke 2015-ben meghaladta a 1,5 milliárd dollárt, ami 2013-hoz képest 20 százalékos növekedést jelent.

Így áll a felvásárlások piaca Forrás: EY

Tízből hatszor magyar cég vesz magyar céget

A magyarországi tranzakciós piacot továbbra is a belföldi ügyletek uralják. 2015-ben a tranzakciók 61 százalékában a célvállalat és a vevő is magyar társaság volt, hasonlóan az egy évvel korábbi értékhez. A külföldi vevők közül az amerikai és németországi befektetők 6-6 üzlettel a legtöbb tranzakciót zárták, amit Nagy-Britannia és Csehország befektetői követnek 5-5 tranzakcióval.

Tavaly összesen nyolc Magyarországról külföldre irányuló felvásárlást hoztak nyilvánosságra.

Ezek közül kettő Lengyelországban, egy-egy pedig Romániában, Szerbiában, Boszniában és Hercegovinában, Norvégiában, Pakisztánban és az Egyesült Államokban történt.

„A 2012-es mélypontot követően

mind a tranzakciók száma, mind pedig azok becsült összértéke tekintetében. Reményeink szerint, ez a pozitív trend a jövőben is folytatódni fog idehaza” – mondta Dezse Margaret, az EY Tranzakciós Tanácsadási Szolgáltatások vezető partnere.

Hasít az IT

A befektetők számára legvonzóbb IT és technológiai szektor az összes ügylet 28 százalékát tette ki idehaza, ezt követte az energetika-bányászat 13 százalékkal, a feldolgozóipar pedig 9 százalékkal.

Az IT és technológiai szektorban a tranzakciók átlagos értéke tavaly elérte a 9,4 millió dollárt. A szektor

egyik jelentősebb tranzakciója, amikor a LastPass a LogMeIn családba került,

valamint a Portfolion és az OTP közös akvizíciója, a Szallas.hu. A legnépszerűbb befektetéseknek továbbra is a felhőalapú számítástechnikai-, az adatvédelemi- és a pénzügyi IT-szoftverek, valamint a biotechnikai cégek számítanak. Az ügyletek száma alapján az IT-szektorban még hangsúlyosabbá váltak a belföldi tranzakciók, amelyek összességében az ügyletek közel háromnegyedét (72 százalék) tették ki.

Az energetikai és bányászati szektorban 17 tranzakciót zártak 2015-ben, ami másfélszer (55 százalék) több az egy évvel korábbihoz képest. A szektor legnagyobb tranzakciója

tavaly a MOL norvégiai felvásárlása

volt.

A feldolgozóipar területén összesen 12 tranzakciót hoztak nyilvánosságra, az ügyletek átlagos értéke meghaladta a 6,5 millió dollárt. Az volt a legjelentősebb ügylet, amikor a svéd AQ Group felvásárolta a szerszámgyártással foglalkozó magyar Anton Kft.-t.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!