Mennyiség tekintetében 2009 és 2015 között nagyjából 5 százalékkal zsugorodott a nyugat-európai szeszesitalpiac, 46 milliárd literről 43,3 milliárdra. A kihívásokkal teli időben a CNBC összefoglalta, hogy áll manapság az európai italszektor.
Az európai sör különösen nehéz időszakon megy keresztül. Míg 2009-ben a piac 131,5 milliárd euró értékű volt, addig 2014-re már éles, 6,8 százalékos csökkenéssel 122,5 milliárdosra zsugorodott. Mindazonáltal az európai sör még mindig elég népszerű a világban. Az egyik legnagyobb globális gyártónak számító Heineken például 250 márkát árusít a Föld 179 országában.
Noha a belga, a német, a cseh vagy a brit sörök igen erős nemzetközi reputációval bírnak, az eladásokat mégis két fontos trend befolyásolja. Egyrészt az, hogy
az amerikai sörök egyre népszerűbbek lesznek.
Az amerikaiak ugyanis úttörő szereppel bírnak a kézműves sörök területén, amely világszerte jelentős felívelést mutat. Ez pedig egyre izgalmasabb hellyé teszi az USA-t a világ sörpiacán, miközben Európa kezd kicsit régimódi lenni.
A másik fontos trend, hogy
a kézműves sörök forradalma
komoly piaci részesedést vesz el a nagy európai sörfőzőktől. Az Egyesült Királyságban ezzel együtt a lager sörök eladásai 8 százalékkal estek az elmúlt öt évben, míg az ale típusúak értékesítései 895 millió literről 913 millióra emelkedtek 2014 és 2015 között.
A kézműves forradalom pedig jelentősen segíti a helyi és kísérleti jellegű sörfőzők működését, akik így ráeszmélhetnek, hogy ők is képesek kiváló és piacképes söröket gyártani, lecsípve így a nagyok piaci részesedéséből.
Az újfajta globális verseny csupán néhány lehetőséget hagyott a nagy európai gyártóknak. Egyesek például felvásárolják a kézműves sört gyártó kihívóikat. Így tett az AB InBev, a világ legnagyobb sörkészítője is, amikor megvette a brit Camden Town Brewery kézműves céget 2015 végén.
Mások ezzel szemben a saját terméklistájukat próbálják kibővíteni, és beszállnak a kézműves forradalomba, vagy például alma cidert készítenek. A cider egyébként is virágzó terület. Olyannyira, hogy 2009 és 2015 között több mint 100 millió literrel (9,5 százalékkal) 1,313 milliárd literre emelkedett a ciderek értékesítése.
Ráadásul
a cider piaca az elemzők szerint továbbra is sikerekkel kecsegtet,
mivel – többek között az édesebb íze miatt – világszerte nagyobb fogyasztói bázist tud sikeresen elérni, mint a hagyományos sör.
Az európai bornak szintén komoly csatákat kellett vívnia az elmúlt időszakban. A piac mérete ugyanis 2009 és 2015 között 7,6 százalékkal 11,6 milliárd literre zsugorodott. Ezzel szemben a habzóbor növelni tudta a népszerűségét, és a piaca 6,6 százalékkal 1,16 milliárd literre bővült ugyanabban az időszakban.
A bor piaci nagyrészt annak köszönhetően alakult át, hogy a hagyományosan nagy bortermelő országok mellett
az újak is elkezdtek alternatívát kínálni.
Az angol bor például három éve még viccnek számított, ma pedig már sorra nyeri a különböző díjakat.
Szintén fontos faktor a klímaváltozás, melynek következtében sok termelő igyekszik előre bebiztosítani magát, és új helyeken terjeszkedni. A vezető pezsgőházak például egyre nagyobb arányban vesznek ingatlanokat Nagy-Britanniában, reagálva az éghajlatváltozásra – mondta Spiros Malandrakis, az Euromonitor iparági elemzője. Ennek oka, hogy a klímaváltozás már most lehetővé teszi az igen magas minőségű borok előállítását Anglia déli részén, és a jövőben várhatóan csak javulni fognak a környezeti feltételek.