Az MNB alapítványai közzétették, mennyiért vettek ingatlanokat

Matolcsy György
"Versenyképesség és növekedés" című könyv bemutatója, MNB 2016.02.22.
Vágólapra másolva!
A jegybank Pallas Athéné alapítványai 2014 óta 11 ingatlant vásároltak és vettek át, összesen 18 milliárd forintért. Az alapítványok a jegybanktól összesen 266 milliárd forintnyi vagyont kaptak, aminek a nagy részét állampapírban tartják.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pallas Athéné alapítványai közzétették, pontosan milyen ingatlanokat vásároltak 2014 óta, mennyi pénzért, és mihez terveznek kezdeni az ingatlanokkal.

18 milliárd forint

Az alapítványok 11 ingatlant vásároltak és vettek át, összesen szűk 18 milliárd forint értékben, az alábbiak szerint:

Doktori iskola és étterem

Az alapítványok közleménye szerint a Régi Budai Városháza (Budapest, I. kerület, Úri utca 21.) a Magyar Nemzeti Banktól 2014. tavaszán vagyonrendelés útján került a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) tulajdonába. Az ingatlan rekonstrukciója 2014 nyarán kezdődött meg és 2016 év végén fejeződik be.

Földszintjén és pincéjében étterem és bemutatótermek lesznek,

az emeleti és a tetőtéri szinten pedig a közgazdasági tudományok nemzetközi doktori iskolája működik majd. Az emeleti térsor elsősorban az igazgatási, oktatási funkcionális egységeket fogadja be, a tetőtéri szinten a kutatók munkahelye és a diákok tanuló-kutatóhelye lesz.

Rendezvényközpont

A PADA 2014 decemberében vásárolta meg a Ybl Villa (Budapest, I. kerület, Csónak utca 1.) ingatlanberuházást. A PADA a funkcionális terek átalakításával folytatja a korábbi tervek szerinti kivitelezést, a helyszínen rendezvényközpont lesz.

Geopolitikai központ

Az Úri utca 72. (Budapest, I. kerület, Úri utca 72.) szám alatt álló épületet 2015. elején a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány (PAGEO) vásárolta meg. Az ingatlanberuházás célja egy geopolitikai és geostratégiai központ létrehozása.

A jegybank alapítványainak 11 ingatlanja van Fotó: Polyák Attila - Origo

Oktatási központ

Az egykori IPOSZ székház (Budapest, V. került, Kálmán Imre utca 20.) 2014 tavaszán, alapítói vagyonrendelés útján került a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány (PADS) tulajdonába.

Az épületet felújítják,

a felújítás után a PADS fog beköltözni, illetve oktatási központként működik majd.

Összesen 266 milliárd forint

A Pallas Athéné alapítványok április 11-én hozták nyilvánosságra, mennyi vagyont kaptak a jegybanktól, és mibe fektették a kapott pénzt.

A hat alapítvány összesen 266,4 milliárdnyi vagyont kapott,

ami a befektetések miatt 0,83 milliárddal nőtt. A pénz nagy részét, 197 milliárdot állampapírban tartják, 7,8 milliárdot pedig bankbetétben. 37,7 milliárdból cégrészesedéseket vettek.

A fokozott közérdeklődés

Az alapítványok akkor azt ígérték, hogy (tiszteletben tartva az Alkotmánybíróság és a Kúria döntését) a jövőben közzé teszik a jogszabály szerint megismerhető, közadatnak minősülő dokumentumokat. A vagyoni helyzetüket és a vagyonuk összetételét "a fokozott közérdeklődésre" tekintettel hozták nyilvánosságra.

Matolcsy György jegybankelnök egyébként április 4-én, hétfőn a parlamentben jelentette be, hogy az összes Pallas Athéné-alapítvány ki fog adni minden közérdekű adatot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!