Sam Biddle, a Gawker szenior szerkesztője egy szép napon rövid és ígéretes bemutatkozást talált a mailboxában. A Helena nevű apró vállalkozás 36 oldalas pdf-ben jelezte, hogy megalakult. Az újságíró ekkor még álmában sem sejtette, hogy
elég egy rövid „Hát ezek kik?”, és máris tomboló darázsfészekbe nyúl.
Mint azt Fogalmam sincs, mivel foglalkozik ez a startup, és senki nem is hajlandó elmesélni nekemcímű cikkében írja, egy hete ment rá az ügyre, és még mindig halvány dunsztja nincs, mit csinál a Helena. Pedig olyan hosszú és alapos oknyomozásba kezdett, mintha egy pompeji család utolsó lottószelvényén kellett volna kibogarásznia a számokat.
De kezdjük a végén, néhány random kommenttel: „Hát elég jól kimaxolták az üresöltöny-problémát.” „Elmondom én neked, ez egy DILDÓGYÁR, semmi más.”
„Igen, de közben több mint dildógyár!”
„Szinte biztos, hogy a celebfotók 80 százalékát jogosulatlanul használják.” „Ez aztán az álintellektuális f_verés.” „Én még ilyen kifinomult <
Bár még mindig nem derült ki semmi, nehéz elképzelni, hogy ezzel a kitartó és izzasztó kutatással Sam Biddle ne orbitális lufira bukkant volna. Óriási nevekkel kicicomázott, világjavító lózungokkal felfújt, csiricsáré kamura. A hírességek egyik csoportjában 25 év alatti tagokat találunk – például Selena Gomezt vagy Chloë Grace Moretzt –, a másikban például Deepak Choprát. És csodás mini életrajzokat. Csak
a nyomorult vállalati célról még mindig egy árva szó sincs
sehol. Ám Sam Biddle olyan élvezettel naplózta szakmai gyötrelmeit, hogy attól bűn volna megfosztani magunkat.
Az alapító-CEO-elnök alig húszéves, rügyfakasztóan jóképű Yale-hallgató, Henry Elkus. Henry nem kisebb tervvel vágott bele a vállalkozásba, mint hogy megoldja a holnap problémáit, mert, mint írja, „nagy kiváltság, ha az embert a világ vezető intellektusai állítják kihívások elé”. Fő befektetője a saját édesapja, Bill Elkus közepesen ismert kockázati tőkés.
A bemutatkozásból annyi már biztosnak tűnik, hogy a papa nem sajnálta a pénzt a bullshitgenerátorra: „…széles és nagy hatású platform, amely tehetséget, készségeket és nemzedékeket egyesít. Amikor a Helena tagjai együttműködnek,
különböző képességeik, életkori tapasztalatuk és befolyásuk összeadódik,
ezáltal korábban fel nem fedezett módszerekkel vesznek célba ügyeket, használnak technológiát és irányítanak. A Helena újrafogalmazza, mit jelent a befolyásos vállalat, új
utakon jár, hogy tömeges és világméretű változást idézzen elő.”
Biddle felvette a kapcsolatot néhány „munkavállalóval”, akiket a cég honlapján talált. Jennifer McCrea egyik üzlettársa azt felelte a megkeresésre, talán egy másik Jennifer McCrea-ről van szó. Selena Gomez PR-ese azt kérdezte az e-mailre, mi az a Helena. Nagyobb szerencséje volt két másik taggal, azok
megnyugtatták, hogy a Helena létezik
– „bár ezt úgy mondták, hogy jól jött volna egy PhD a pontos megértéshez” –, ámde titoktartás kötelezi őket, semmi többet nem közölhetnek. Nem reagált azonban az e-mailre a visszavonult tábornok és nemzeti hős, nem válaszolt a húszéves elnök-alapító-CEO, sem a papa. „Kezdtem azt érezni, hogy a Helena hoax, amit egy közeli barátom talált ki.”
Személy szerint elég sok újságírót ismerek, aki ezen a ponton már belevágta volna a kávéscsészéjét a monitorba, de legalábbis vudubabát gyúr a szendvicséből, a feje helyén Henry Elkus fotójával. Nem így Sam Biddle, akinek rendíthetetlen kitartását tényleg csak bámulni lehet. „Kétségbeesésemben azt tettem, amit, eskü, egyébként soha:
a cég PR-ügynökségétől kértem segítséget.”
Az ügynökség, a Rogers & Cowan híresen drágán dolgozik, az tehát megint kiderült, hogy Helena, a rejtélyek Uberbnbje nem sínylődik tőkehiányban.
Biddle azonban hamarosan újra keresgélhette az állát a padlón: „A PR-es, akit elértem, nem állt velem szóba. Tudomásom szerint ilyesmi először fordul elő a világtörténelemben.” Valóban, egy isztambuli szőnyegárus előbb alkuszik felfelé vagy szalad el sikítva a vásárlóitól, mint hogy egy PR-es bujkáljon az újságírók elől. Szerencsére azonban megjelent a sajtóközlemény. Úgy tolja a megszokott semmit, mintha a cégnek ez volna a névjegye. „A Helena újfajta változást képvisel. A holnap problémáira többféle megoldással igyekszik felkészülni.” Később egy telefonhívás betalált, de Biddle-nek semmilyen konkrétumot nem sikerült megtudnia, ideértve olyan részleteket, mint hogy hol és milyen gyakran fognak ülésezni a 25 alatti és feletti üzlettársak, illetve hogy miből számítanak bevételre.
Pár nappal később az Inc.-en jelent meg egy cikk a Helenáról Így építette fel a világ egyik legnagyobb hatású kapcsolati hálóját egy húszéves alapító címmel. Szűk merítés: merjünk tévedni, előbb tegyünk szívességet, csak azután kérjünk, és akkor fejezzük be az értekezletet, amikor véget ért. Biddle reakciója az Inc. írására: „Hogy szólhat egy cikk valamiről úgy, hogy olvasás után kevésbé értjük azt a valamit, mint előtte?”
Végül fáradtan, de élményekben gazdagon levonja a tanulságot. A Helena divatos kulcsszavak örvénye. Van PR-ügynökségük. Van pénzük.
Van egy babaarcú alapítójuk és lám, már behúztak egy akkora szakmai lapot,
mint az Inc. Minden sínen. Oké, csak a kiválasztottak tudják, mit csinál a cég. Meg Selena Gomez. De nyomot akarnak hagyni a világon. Márpedig a nyomokat mindenki imádja. A Helena virágozni fog.