Az alkohol helyett sütibe fojtjuk bánatunkat

A pátyi Caffé Trevi, a cukrászda, ami megnyerte a 2015-ös év fagyija díjat. A pátyi Caffé Trevi, a cukrászda, ami megnyerte a 2015-ös év fagyija díjat.
A pátyi Caffé Trevi, a cukrászda, ami megnyerte a 2015-ös év fagyija díjat.
Vágólapra másolva!
A boltzár és az online kassza időszakának a kisboltosok voltak a legnagyobb vesztesei. Egy évtized alatt 25 ezerrel csökkent a boltok, áruházak száma. Fél évtized alatt háromezerrel csökkent a vendéglátóhelyek száma az italboltok bezárása miatt, cukrászdából viszont több van. 
Vágólapra másolva!

Háromezerrel csökkent 2015-ben a boltok, áruházak száma a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, hiába nőtt a kiskereskedelem.

A KSH adatai világosan mutatják, hogy a kisboltosok voltak 2015 legnagyobb vesztesei, mert az ő értékesítőhelyeik csökkentek a legnagyobb számban. Főleg azoké, akiknek 1 vagy legfeljebb 5 boltjuk volt. 2005-ben több mint 166 ezer kisbolt volt Magyarországon, 2015-re viszont 141 ezerre csökkent a számuk. A kisboltosok térvesztése azonban nem új irányzat, a korábbi években is jellemző volt, csak éppen akkor nem nőtt a kiskereskedelem 5 százalék feletti mértékben – írja a blokkk.com.

Forrás: Thinkstock

Csökkent a boltos vállalkozások száma is, összesen két és fél ezerrel, így számuk 2015-ben 96 ezerre esett. Az elmúlt évtizedben is a kisboltosok számának csökkenése volt a jellemző, az összes értékesítőhely tíz év alatt 25 ezerrel csökkent.

Olvadozik a vendéglátás is

Fél évtized alatt háromezerrel csökkent a vendéglátóhelyek száma, az italboltok bezárása miatt.

Cukrászdából viszont több van.

Míg 2011-ben 55 ezer 730 vendéglátóhely működött Magyarországon, 2015-ben már csak 52 667 egység volt. Az édesség viszont úgy tűnik, hogy jobb biznisz. Míg 2011-ben 3 283 cukrászdában lehetett sütizni, tavaly már 3 654 cukiban nyalhattuk a fagyit.

A pátyi Caffé Trevi, a cukrászda, ami megnyerte a 2015-ös év fagyija díjat Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az elmúlt években nőtt a vendéglátóhelyek forgalma Magyarországon, a KSH adatai szerint 2015-ben túllépte a 900 milliárd forintot. Az elmúlt fél évtizedet nézve 2011–2013 között még nem tudott nőni a piac, 2014-ben viszont 4 százalékkal, 2015-ben pedig már 11 százalékkal többet fizettünk az éttermekben.

A vendéglátóhelyek árbevételének háromnegyede ételforgalom, fennmaradó hányada italféleség és kávé, ezen belül az alkoholok értékesítése 10 százalék felett van.

Húz a bulinegyed

2015-ben a legtöbb vendéglátóhely Budapest hetedik kerületében volt, a budapesti kerületek rangsorában korábban a kilencedik és a tizenegyedik kerületek is voltak éllovasok.

A fővárosban egyébként összesen 11 ezer vendéglátóhely van.

Az éttermek, büfék száma Budapesten közel hétezer, ebben a körben pedig már két éve a kilencedik kerület áll a dobogó tetején 620 étteremmel, büfével.

A VII. kerületben van a legtöbb vendéglátóhely Forrás: MTI/Magócsi Márton


A fővárosban italboltban a hetedik kerület az első, 2015-ben 364 volt ezen a környéken. Diszkóból is itt van a legtöbb, 2015-ben számuk 34 volt.

Siófokon 362 étterem, 44 cukrászda, 102 italbolt és 14 diszkó van. Bács-Kiskun megyének 931 italboltja van. A legtöbb táncos lábú fiatal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében él,

itt van ugyanis a legtöbb diszkó, konkrétan 55 szórakozóhely.

Kérdés, hogy a cafeteria-rendszer átalakítása milyen hatással lesz a vendéglátásra. A Szép kártya forgalom háromnegyede, nagyjából 60 milliárd forint a vendéglátóhelyek bevételeit gyarapítja, tehát nem szálláshelyre költik a pihenni vágyók.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!