Veszélyes játék a hozamvadászat

kitekintés meglepetés kilátások veszély
Vágólapra másolva!
Számos befektető nem tudja reálisan felmérni a piaci környezetet, és olyan magas hozamokra vadászik, melyek veszélyesek is lehetnek – mondja az ezermilliárd dollárnyi eszközt kezelő befektetési vállalat vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

A valóságtól elrugaszkodott hozamvárakozások konkrét veszélyeket jelentenek – mondta a Bloombergnek adott interjújában David Hunt az ezermilliárd dollárnyi eszközt kezelő Prudential Financial vezérigazgatója. A 10 százalékos hozamok utáni kutatás ugyanis egy olyan világ iránti vágyat feltételez, amely létéről nincsenek bizonyítékaink – hangsúlyozta Hunt.

Tévhitek rabjai

Ez a hit hajtja azokat, akik egyre nagyobb kockázatokat vállalnak, és különböző alternatív befektetési formákra váltanak, noha az eszközkezelőnél úgy vélik, egyáltalán nem biztos, hogy

mindezek végül valóban beváltják a hozzájuk fűzött hozamreményeket.

Veszélyesek az irreális várakozások Forrás: 123rf.com

Ráadásul a hedge fundoknak is újabb kritikával kellett szembenézniük a napokban, amikor a legendás befektető, Warren Buffett úgy nyilatkozott,

a befektetők sokszor jobban járnak, ha elkerülik a magas díjakat,

és inkább az S&P 500 indexet követő befektetési formákra fogadnak. Hunt kiemelte továbbá, hogy a részvények egyre kevésbé vonzók, ahogy számos fix hozamban utazó befektető is áttért erre a piacra, ahogy egyre zavaróbbá váltak a biztonságos kötvényekkel járó alacsony hozamszintek.

Reális célok

Éppen ezért – mondta Hunt – a befektetők okosabban tennék, ha 6-7 százalékos hozamcélokat határoznának meg, figyelembe véve a gazdasági állapotokat és a jegybankok gazdaságélénkítő politikáját. Emellett a maga részéről az ingatlanbefektetéseket preferálta, és jelezte, az év korábbi szakaszaiban fellépő volatilitás közben a magas hozamú kötvényekre is fogadott.

Ezzel együtt Hunt arra is felhívta a figyelmet, hogy

a cégeknek sokszor könnyű magukhoz csábítani a befektetőket

azzal, hogy akár 10, 12 vagy 14 százalékos hozamokat is elérhetnek kicsivel több tőkeáttétellel. Mindazonáltal úgy látja, alig van olyan eszközosztály ma a piacon, amely ezt reálisan képes lenne produkálni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!