Ahogy kiderült, a britek az EU-ból való kilépésre szavaztak, a befektetők világszerte elkezdtek menedékbe húzódni. Ezzel pedig
május vége óta 12,5 százalékkal, 11,7 ezer milliárd dollárra, emelkedett a globális negatív hozamú kötvényállomány
– írja a CNBC a Fitch Ratings jelentése alapján.
Ráadásul a növekedés legfontosabb tényezője a lejárati idők kitolódása volt. A legalább hétéves lejáratú negatív hozamú papírok összmennyisége ugyanis 2,6 ezer milliárdra duzzadt, ami közel duplája az április szintnek.
A brexittel megtoldott globális növekedési aggodalmak
tovább fűtötték az igényt a jó minőségű állampapírok iránt
– hangsúlyozta a Fitch. A széles körben elterjedt nem konvencionális monetáris intézkedések (eszközvásárlás, negatív betéti ráták) pedig nagymértékben hozzájárultak a mínuszok idei fokozódásához – tették hozzá.
Az igazán agresszív monetáris akcióival, Japán élen jár a negatív hozamok terén – összesen 7,9 ezer milliárd dollárral, ami ebben a hónapban 18 százalékos bővülést jelentett. A német 10 éves papír nemrégiben szintén negatív tartományba csúszott, és összesen több mint ezer milliárd dollárnyi német és francia kötvény forog negatív hozammal. Ezzel együtt Svájcban is negatív hozamokkal találkozhatnak a befektetők. A svájci 10 éves papír közép-európai idő szerint csütörtök reggel mínusz 0,502, míg a német mínusz 0,107 százalékon állt. A brexit ellenére a brit 10 éves állampapír hozama nem csúszott mínuszba, és csütörtök reggel 0,976 százalékon állt.
Mindazonáltal a lejárati idők kitolódása egyre nagyobb kockázatot is jelent, mivel a nagy kötvénybefektetők jövedelmei folyamatosan csökkennek. A Fitch azt is kiemelte, hogy
az amerikai dollár mozgása szintén hozzájárult az összképhez.
A zöldhasú csökkenése a japán jennel szemben ugyanis 600 millió dollárt tett hozzá az 1,3 ezer milliárdos, dollárban denominált negatív hozamú adósság bővüléséhez.