A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna | Pusztai Liza
14:30VívásLiza Pusztai-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
14:30VívásLuca Szucs-Yoana Ilieva
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Egymilliárd köbméter gázt hozna fel az INA

INA, Horvátország
Az INA részvények relatív többsége, és az irányítási jogok vannak a Molnál
Vágólapra másolva!
Az INA sikeresen megindította a próbatermelést két horvátországi gázmezőjén, a beruházás értéke 64 millió dollár volt, közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint az INA a Medimurje projekt részét képező Vuckovec és a Zebanec gázmezőkön kezdte meg a próbatermelést. A projekt harmadik, Vukanovec nevű mezőjén a termelés várhatóan 2017 elején indul.

Az 100 kilométer hosszú új gázvezeték mentén öt kitermelő kutat állítottak üzembe.

A projekt területén található összes gáz mennyisége hozzávetőleg 1 milliárd köbméter,

amelynek jelentős részét 2024-ig termelik ki. A kitermelés átlagos szintje 2016. második fél évében várhatóan eléri a napi 2 ezer hordó kőolaj-egyenértéket, amely 2017-ben tovább emelkedik.

Egymilliárd köbméter gázt termelnének ki Forrás: AFP/Hrvoje Polan

További cél, hogy a Medimurje projekt mezőiből kitermelt szén-dioxidot gázvezetéken átszállítsák a Zutica és az Ivanic olajmezőkre, ahol az INA folyamatban lévő másodlagos termelésfokozó technikát alkalmazó projektjének keretében besajtolják a gázt a földbe, közölte a Mol.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!