Már hetven éve forinttal fizetünk

Ma 70 éve, 1946. augusztus 1-jén vezették be Magyarország régi-új hivatalos fizetőeszközét a forintot. Pénzünk elmúlt hetven évének történetéről a Magyar Nemzeti Bank szakértőinek írását közöljük.

A forint szó etimológiája Firenze nevéből eredeztethető, ahol 1252 óta vertek aranypénzt. Ennek a pénznek a latin neve florentinus, vagyis „firenzei” volt, és a fiorino d’oro, vagyis

a firenzei aranypénz nevének magyarosításából, illetve torzulásából hamarosan megszületett a forint szavunk, amelynek régi alakja a florint volt.

Így nevezték el Károly Róbert aranypénzét, amelyet 1325-ben veretett először a fiorino d’oro mintájára, és amely a középkori Magyar Királyság nevezetesen értékálló, külföldön is előszeretettel használt pénze lett. Ugyancsak forintnak nevezték a köznyelvben a féltallérosokat már a 17. század második felében, majd 1753–1892 között – előbb a Münzkonvention, majd a bécsi pénzszövetség alapján – hívták a Magyar Királyság, illetve az Osztrák–Magyar Monarchia fizetőeszközét konvenciós, majd osztrák értékű forintnak.

Gazdaságpolitikai sikertörténet

Harmadszor az 1946-ban, a pengő történelmi mértékű hiperinflációjának következtében bevezetett új pénznem kapta az évszázadokon át jól csengő forint nevet Magyarországon. A háborúban elpusztult, kifosztott és jóvátételi kötelezettségekkel sújtott Magyarország mindennapi életét leginkább a pengő hiperinflációja tette kiszámíthatatlanná. Ennek okán kulcsfontosságú gazdaságpolitikai sikertörténetként vonult be a forint bevezetése a történelem lapjaira.

A forint bevezetésének biztosítékát az Egyesült Államok által visszaszolgáltatott, mintegy 30 tonnára rúgó magyar aranykészlet jelentette,

amelyet a Nemzeti Bank dolgozóinak áldozatkészsége mentett meg a viszontagságos háborús időkben. Az új pénznem kibocsátásával egyidejűleg mesterségesen határozták meg az árszinteket, vagyis az egyes termékek és szolgáltatások árait. A bérszintek reálértéken ugyan a háború előtti bérek körülbelül felét tették ki, de

a stabil pénz fedezete mellett megszűnt az áruhiány és a gyors drágulás.

A szilárd valuta megteremtése révén visszatért a mindennapokba a készpénzhasználat, a pénz visszanyerte csereszköz és értékmérő funkcióját. Lendületet vett a romeltakarítás és az újjáépítés, hiszen a meghatározott árszintek révén tervezhetővé váltak a bér- és árviszonyok.

Időszaki kiállítás és érmekibocsátás

A forint bevezetésének 70. évfordulójáról a Magyar Nemzeti Bank időszaki kiállítással,10 000 forint névértékű ezüst és 2000 forint névértékű színesfém emlékérmével, valamint az 50 forintos forgalmi érme emlékváltozatának kibocsátásával emlékezik meg. A kiállítás a Corvinus Egyetem C épületében 2016. augusztus 1. és 2016. szeptember 30. között tekinthető meg. Az évfordulóra készülő érméket Kósa István tervezte, hivatalos kibocsátásukra 2016. augusztus 1-jén, a kiállítás ünnepélyes megnyitóján kerül sor.

Egy forint a bevezetésekor névleg 0,757575 gramm aranyat, 200 millió adópengőt, illetve 400 ezer kvadrilló (vagyis 4*10²⁹, azaz 400 000 000 000 000 000 000 000 000 000) pengőt ért. A kezdeti kibocsátást egymilliárd forintban állapították meg. A bevezetéshez mesterséges pénzszűkét teremtettek, vagyis a lehetőségekhez képest kevesebb forintot hoztak forgalomba, amitől elsősorban az infláció féken tartását remélték.

Az általános áruhiány az új pénz verése körül is több problémát vetett fel. Nem állt rendelkezésre megfelelő minőségű acél, így a verőtöveket kilőtt német harckocsik tengelyéből esztergálták. A bankjegyek nyomásakor pedig kezdetben finn és francia papírt használtak.

Az érmék készítésénél is a nyersanyaghiány miatt esett a választás az alumíniumra. Az új forint bevezetését követően a készpénzforgalomba a 2, 10 és 20 filléres, az 1, 2 és 5 forintos érmék, a 10 és 100 forintos bankjegyek kerültek. A 10 és 100 forintosokat gyenge minőségük miatt hamarosan le is cserélték.

A bankjegyeket többek közreműködése mellett Horváth Endre tervezte, és kezdetben ofszet technológiával készültek. 1948. augusztus 1-jén bocsátották ki a 20 forintos bankjegyeket, majd 1953-ban adták ki a teljes bankjegysorból hiányzó II. Rákóczi Ferenc arcképével és kuruc-labanc csatajelenetet ábrázoló képpel díszített 50 forintost.

Az érmék közül a 2 filléres tombakból készült, a 10 és 20 filléres érme alumíniumbronzból, az 1 és 2 forintosok alumíniumból, míg az 5 forintos ezüstből. A legtöbb érme tervezése Iván István, és Reményi József nevéhez kötődik. 1948-ban az érmesor is teljessé vált, kiegészült az 5 és 50 filléres érmékkel.

A kommunista hatalomátvétel a pénzre is rányomta a bélyegét

Sajnálatos tény, hogy a koalíciós idők gazdasági sikere, a forint bevezetésén alapuló stabilizáció a későbbi politikai változások nyomán a szovjet típusú berendezkedés kiépítésének szolgálhatott alapjául. 1948-ban az államosítások nyomán jött létre az egyszintű bankrendszer, amelyben a Magyar Nemzeti Bank a kereskedelmi bankok feladatait is ellátta.

A kommunista hatalomátvételt követően megváltozott a pénzjegyek és érmék képe is, hiszen az államforma népköztársaság lett, és lecserélték az addig használt Kossuth-címert. A bankjegyeken csupán a címer- és névváltozás jelent meg, de az érmesor jelentősen átalakult.

A tervutasításos időszakban az infláció tényét tagadták, mégis a hároméves, majd az ötéves tervek időszakában a valóságban nőtt az inflációs nyomás,

1946 és 1951 között az átlagos áremelkedés 260-270 százalékos volt, de az ötvenes években is végig az áremelkedési tendencia érvényesült.

1957-ben, a forradalom leverését követően ismét új címere lett az országnak, és ez az 1 és 2 forintosok lecserélését is maga után vonta. A papírpénzeken később, csupán 1959–60-ban érvényesült a címerváltozás.

A hatvanas években az infláció – főként az ipari termékek árszínvonalának csökkenése miatt – alacsony volt. A tervlebontásos rendszerről az

új gazdasági mechanizmusra való áttéréssel azonban lezárult a forint történetének passzív szakasza.

A korábbi kötött árrendszer helyett – meghatározott termékek és szolgáltatások árainak esetén – a kereslet-kínálat viszonyait engedték érvényesülni. Ugyancsak könnyítések születtek a vállalati jövedelemszabályozás tekintetében, mindez az inflációs nyomás erősödését vonta maga után. 1966-tól egyes termékek ára több mint 30 százalékkal emelkedett.

A fémpénzeket 1967-től 4 százalék mangán hozzáadásával tették kopásállóvá, ebben az évben megjelentek az Erzsébet hidat ábrázoló 50 filléresek és 5 forintosok is. 1970-ben sárgarézre cserélték a 2 forintosokat, egy évvel később pedig nikkel 5 és 10 forintosok kerültek forgalomba.

Leértékelődés, eladósodás

A hetvenes években az olajárrobbanás hatásai hátrányosan érintették a magyar gazdaság és a forint pályáját. A vezetés az áremelkedések elkerülését további dotációkkal igyekezett ellensúlyozni, ami azonban rendkívüli költségvetési terhet rótt az országra, és végeredményben az infláció gyorsulását eredményezte.

Ugyancsak hozzájárult a folyamathoz az, hogy a nyersanyagárak emelkedése, a torz termelési szerkezet és az export-import arányok felborulásának hatására

a hetvenes-nyolcvan években egyre inkább külső, devizában való hitel felvételére szorult az ország,

ami a forint és a konvertibilis valuták viszonyrendszerében a forint leértékelődését eredményezte. Az eladósodás meredek emelkedést mutatott az 1973–79 közötti időszakban, majd 1985 után ismét jelentős növekedésnek indult.

1982-től Magyarország az IMF tagjává vált, ennek hatására valós adatokat kellett szolgáltatni a gazdaságról, aminek következményeként a forint a következő időszakban többszöri leértékelést szenvedett el. A devizahitelek árfolyamvesztesége és a kamatfizetési kötelezettségünk a ’80-as évek végére meghaladta a GDP 70 százalékát. 1979-től már rendszeresen – akár évente többször is – emelni kényszerültek egyes termékcsoportok árait, ami a megélhetési költségeket a hétköznapok szintjén is jelentősen befolyásolta.

1970-ben a készpénzforgalomban immár szükségessé vált az 500 forintos bankjegy kibocsátása, amelynek a sorozat előző címleteihez képest megnövelt mérete is kifejezte az értékbeni „ugrást” 1978-ban döntöttek az 500 forintossal egyező méretű 1000 forintos címletű bankjegy bevezetéséről, ami csak később, 1983-ban jelent meg a 20 forintos érmével együtt.

A rendszerváltás előestéjén az infláció egyre gyorsult. 1986-ban még 5,3 százalék, 1987-ben 8,6 százalék volt, 1988–89-ben már meghaladta a 10 százalékot. A rendszerváltás a szocialista rendszer nehéz örökségének átvételével járt.

Egyszerre kellett megküzdeni a gazdaság szerkezetének átalakításával és a külföldi adósságteher kötelezettségével.

1990 és 1998 között az évi átlagos infláció már 23,5 százalék volt.

Forrás: MNB

Elfogadható mértékű áremelkedés

A trend a kilencvenes évek végén a kedvező világpiaci árváltozások és a magyar gazdaság kedvező aggregált keresleti és kínálati viszonyainak hatására megfordult, és 2000-ben már egy számjegyű (9,8 százalékos) inflációval számolhattunk.

A forint nemzetközi értelemben 2001-ben érte el az „elismertséget”, hiszen ekkor vált teljes körűen konvertibilissé, szabadon átválthatóvá.

2002 szeptemberében csupán 4,6 százalék volt az infláció, és 4 százalék körül mozgott 2005–2006-ban is. Az infláció 2007-ben 8 százalékra ugrott, majd 2008 és 2012 között 4 és 6 százalék között ingadozott. A válság hatására került sor a forint korábbi 15 százalék árfolyammozgást megengedő sávos árfolyamrendszerének feladására, így a fizetőeszköz

2008 februárja óta úgynevezett rugalmas árfolyamrendszerben, szabadon lebeg.

2013-ban 2 százalék körüli volt az infláció, míg 2014–2015-ben már inkább deflációs folyamattal találkozhatunk a stabil gazdaságpolitika, illetve az alapanyag és energiaárak világpiaci árának csökkenése jóvoltából.

A forint 1991-től kezdve már az új koronás címerrel, „Magyar Köztársaság" felirattal került ki a nyomdából, illetve a verdéből. Az inflációs trend hatására 1991-ben forgalomba került az 5000 forintos bankjegy, 1992-ben pedig a 200 forintos pénzérme.

1997-ben az MNB átfogó, korszerűsítést célzó bankjegycserét kezdett, amelynek első címlete a 10 000 forintos bankjegy volt. A csere 2001-ben a 20 000 forintos címlettel zárult, ezzel egyben kialakult a jelenleg is használatban lévő címletsor.

A teljes érmesor cseréjére 1992–93-ban került sor. 1997-ben a bankjegysorozat cseréje következett. Az ezt követő években a készpénzhasználati szokásokkal és igényekkel összhangban több változtatásra is sor került:
– 1999 októberétől bevonták az utolsó fillérérméket;
– ettől az időponttól kizárólag az új bankjegy- és érmesorozat tagjaival fizethetünk a készpénzforgalomban, 2008 márciusában megkezdődött az 1 és 2 forintos érmék bevonása;
– az MNB 2009 júniusában többéves „szünet” után ismét bevezette a 200 forintos érmét, amellyel összhangban
– novemberben bevonta az intenzív használat miatt gyorsan elhasználódó 200 forintos bankjegyeket.

Az 1997 óta eltelt közel két évtized műszaki fejlődése a készpénzforgalmi környezet automatizálását is magával hozta. A bankjegyeket kezelő és feldolgozó gépek támasztotta igényeknek való megfelelés érdekében a Jegybank a bankjegysorozat megújításáról döntött.

Az esetleges hamisítások ellen korszerűen védett, valamennyi felhasználó által könnyen kezelhető bankjegyek kibocsátása 2014 decemberében a megújult 10 000 forintossal kezdődött, majd 2015 decemberében az új 20 000 forintossal folytatódott. A Fejlődés és tradíció mottó jegyében 2018-ig minden címletre kiterjedő csere során forgalomba kerülő új bankjegyek egyrészt őrzik a forint igényes grafikai hagyományait, másrészt tükrözik napjaink műszaki fejlődésének eredményeit.

Az elmúlt években, a forint 70. születésnapjára sikerült elérni, hogy az infláció a gazdaság szereplői számára elfogadható mértékűre csökkenjen. A külső megújulásnak és az elmúlt évek gazdasági eredményeinek köszönhetően jó kondícióban lévő 70 éves forintot ünnepelhetünk 2016. augusztus elsején!

A cikk szerzői Horváth Károly, Horváth Zoltán és Újszászi Róbert, a Magyar Nemzeti Bank munkatársai.