Miközben a politikusok aggodalmaikat fejezik ki a jegybankok egyre növekvő gazdasági szerepe miatt, és maguk a központi bankok is hangsúlyozzák, hogy segítségre van szükségük a kifogyó eszköztár miatt, mégis úgy tűnik, hosszú távon kitarthat a monetáris politika élénkítő ereje.
Ezt támasztja alá, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a hivatalos kommunikációja szerint a közeljövőben nem tervezi leépíteni a masszív, 4 ezer milliárd dolláros mérlegét. Mi több,
az újabb eszközvásárlást sem zárják ki
mint a jövőbeni monetáris politika egy lehetséges eszközét. Hasonló véleményen van a Bank of England is, amely már félig állandó helyzetként értékeli a válságkezelő eszközök használatát. Mindeközben pedig a Bank of Japan egy új monetáris politikai keretrendszer kidolgozásával kívánja kontrollálni a hosszú távú piaci kamatszinteket – írja a Reuters.
Mindez pedig olyan környezetben történik, amelyben egyre nő a konszenzus azzal kapcsolatban, hogy a pénzügyi válság után beléptünk az alacsony infláció, a gyenge növekedés és termelékenység, valamint az alacsony kamatkörnyezet együttesének időszakába.
Noha a Fed és más nagy jegybankok döntéshozói a válság után évekig hangoztatták, hogy csupán időszakos tényezők lassítják a talpra állást, és elkötelezettek voltak azzal kapcsolatban, hogy amint lehet, vissza kell térni a krízis előtti, hagyományos politikákhoz. Az elmúlt hónapokban
ez az optimizmus azonban igencsak elhalványult,
és úgy tűnik, az alacsony kamatkörnyezet még hosszú ideig velünk marad, miközben az eszközvásárlási programok folyamatosan bevethető eszközként funkcionálnak a jegybankok számára.
Ezt erősíti, hogy amikor a döntéshozók augusztusban Jackson Hole-ban összeültek, már nem a normalizálás üteme volt a fő kérdés, hanem az, hogy a központi bankok képesek-e – és ha igen, miként –
tovább növelni a súlyukat a gazdaságélénkítésben.
Mindeközben erősödnek azok a hangok, melyek a fiskális oldal felelősségét hangsúlyozzák a jelenlegi helyzetben. Ez a kívánság pedig immár nem csupán a szükséges reformok szintjén jelenik meg. Egyre közeledünk ugyanis egy olyan állapothoz, amelyben megszűnhet a fiskális és a monetáris politika merev elválasztása.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hivatalnokai a múlt héten már jelezték, a központi bankoknak alacsony hitelkamatokkal kellene támogatniuk a kormányzati infrastrukturális kiadásokat. Christine Lagarde, az IMF vezetője pedig hangsúlyozta, a laza monetáris politika lehetővé teszi az állami kiadások jelentős megnövelését, illetve az adósságterhek csökkenését.
Ezt követően szombaton a japán jegybank elnöke, Haruhiko Kuroda emelte ki, hogy a fiskális és a monetáris oldal együttműködése már eddig is része volt a Bank of Japan terveinek. Kiemelte,
az extrém laza monetáris politika elősegíti a fiskális intézkedések hatékonyságának növelését.
Ezen elgondolás azonban gyakran igen komoly politikai ellenállásba ütközik. Európában például egyes német és holland politikusok úgy látják, hogy az Európai Központi Bank már így is túllépte a törvényileg kiszabott mozgásterét. Az Egyesült Államokban pedig Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje többször is nekiment a Fednek, közölve, hogy a jegybank mesterségesen felfújta a részvénypiacokat. Ezzel párhuzamosan viszont a pesszimisták által régóta várt inflációs nyomás továbbra sem érkezett meg, vagyis a jegybankok egyelőre még gondolkodhatnak a további élénkítő lépéseken.