Talán nem látszik rajta elsőre, de a vállalati pletyka a vállalati kultúra része. Terjed, mint a tinta az itatóson, de a minősége is: először a beszélgetés minőségét kezdi ki, aztán a pletykálásban lubickoló emberekét is. Nem mintha nem volna szabad észrevenni azt, ami nem megy – ellenkezőleg. De arra sincs ok, hogy éppen az érintett maradjon ki belőle. „Hallottad, mit csinált már megint?” –
Ez a kérdés csak azt leplezi, elég gyengén, hogy a kérdezőnek nincs jobb dolga, mint kavarni a sz_rt.
A tisztelet hiánya demoralizál, attól minden szinten gyengül a teljesítmény. De ha semmiképp nem bír az epéjével, és muszáj megszabadulnia valami sokkoló mozzanattól, legalább hozza szóba akkor, amikor a mondat alanya jelen van a szobában.
A míting olyan amilyen, de problémákat érint, itt megoszthatják az aggályaikat a munkavállalók, és azt is meghallgatják, milyen döntést hoz végül a vezető. Ilyenkor következhet az értekezlet az értekezlet után,
olyan témák kerülnek elő, amelyek negyed órával korábban, a közösség előtt nem, és az is kiderül, hogy mi mindennel nem ért egyet, aki tartja.
„Én aztán nem fogom támogatni...”, „Hát ezt biztos nem fogom megcsinálni” – mondják, de ehhez a hozzáálláshoz jobban illene ez a mondat: „A mai itt az utolsó munkanapom.”
Minél kisebb a vállalat, annál fontosabb, hogy lábra álljon, hogy megerősödjön. A kezdőcsapat biztosan kevesebb alkalmazottból áll, mint ahányra szükség van, ezért érthető, ha többet is kell tenniük, mint amire szerződtek. Igen, a vállalat csecsemőkorában a saját munkája mellett a koordinátor ügyfelet szerez, a kétdiplomás kávét főz. Egyik sem azért, mert ebben az irányban szeretné folytatni a karrierjét, hanem szükségből és átmenetileg. Aki ebben nem vesz részt, okkal veti fel a kérdést,
mit keres pontosan a fedélzeten?
Amíg egy feladat nem illegális vagy ütközik etikai normába, ne legyen büdös. Az rombolja a csapatkohéziót.
Aki remekül teljesít, annak a teljesítményét el kell ismerni. De ma már új nap van, új feladatokkal. Attól
nem megy előre a munka, ha valaki ül a babérjain,
és elvárja, hogy attól kezdve ezt (az üldögélést) tekintsék az ő fő feladatának. „Nekem nem kell annyira hajtanom, mint nektek” – ez a gondolat szintén csúnyán rontja a légkört.
A tapasztalat nagyon fontos, de akkor mutatkozik meg a valódi értéke, amikor beépül a jobb készségekbe és jobb teljesítménybe. Az a tapasztalat, amelyik csak mutatóban van, pazarlás.
Az évek száma elhalványul a fontos eredmények száma mellett.
A tapasztalat önmagában nem hatalmaz fel semmire, a teljesítmény pozíció nélkül is.
A jó csapattag egyre jobb akar lenni önmagánál. A csapatot visszahúzó csapattag arra drukkol, hogy a másik ne legyen túl jó. „Te állati sokat dolgozol” – ez a mondat arra utal, senkinek nem kéne nagyon hajtania, hogy nekem se kelljen. Ennél már csak az ártalmasabb, ha még ki is nézik maguk közül azt, akinek egyetlen bűne, hogy dolgozik.
A leggyakrabban épp az ellenkezőjébe öltöztetve, túlzott szerénykedésben, öndicséret helyett egyfajta szelíden kicsikart elismerésben mutatkozik meg. De még ha jogos is,
ritka az egyszemélyes eredmény, egy csapat minden csúcsot csapatként hódít meg.
Aki valamilyen láthatatlan módszerrel azt éri el, hogy a legutóbbi jó ötlet az ő saját ötleteként maradjon meg mindenki emlékezetében, azzal valami nagyon nincs rendben. A nárcisztikus személyiségzavarral nem fair megterhelni egy közösséget.
Azok a csapatok viszik valamire, akik minden cél érdekében össze tudnak tartani. Aki másképp gondolkozik, nem oda való.
(innen)