Tarolt az új szabályozás

testőrverseny
Budapest, 2015.10.09.
Vágólapra másolva!
Egyre kevesebb cég foglalkozik Magyarországon személy- és vagyonvédelemmel. A folyamat az idén felgyorsult.
Vágólapra másolva!

Kevesebb cég, magasabb árbevétel

Leáldozóban van az alacsony munkabérekkel dolgoztató biztonsági cégek működésének 90-es években kezdődő fénykora az OPTEN adatai alapján.

A biztonsági cégek száma az elmúlt években egyenletesen csökkent.

A 2011-es 6529 darab után 2015-ben 5738 ilyen profilú vállalkozás működött az országban. Bár az évnek még nincs vége, az már most megállapítható, hogy 2015-2016 vonatkozásában ez a csökkenés még drasztikusabb lesz, hiszen míg tavaly 5738 ilyen működő cég létezett, idén már csak 5070 darab maradt talpon.

Forrás: Opten

Ezzel szemben

a szektor árbevétele, ha nem is jelentősen, de 2013 óta folyamatosan növekszik,

269 milliárd forintról, a tavalyi évben 294 milliárd forintra emelkedett.

Komoly kihívás a cégeknek, hogy megfelelően képzett munkaerőt találjanak Fotó: M.Schmidt János – Origo

A fenti folyamatok legfőbb oka az a 2015. január 1.-től hatályba lépett

kormányrendelet, ami óránként 1929 forintban határozza meg a kifizethető legkisebb összeget

minden vagyonvédelmi szolgáltatásért, ami professzionálisabb szolgáltatást és kevesebb feketemunkát eredményezett a szektorban.

Több alkalmazott

Ezt támasztja alá a cégek létszámadatainak vizsgálata is.

A 2014-ben 31 646 fő bejelentett dolgozói létszám, 2015-re 39 754 főre emelkedett, idén pedig elérte a 44 947 főt.

Sok cég ugyanakkor munkaerő kölcsönzőkön keresztül biztosítja feladatai elvégzéséhez a szükséges humánerőforrást, hiszen 100-120 ezer vagyonőr végzettséggel rendelkező ember él ma Magyarországon, ami jóval több, mint a biztonsági cégek bejelentett dolgozói létszáma. Ebbe a számba beletartozik az adminisztratív és egyéb kiegészítő területen dolgozók száma is.

Természetesen ez azt is magával hozta, hogy

sok olyan cég, amely nem tudott, vagy akart a megváltozott jogi és gazdasági környezethez alkalmazkodni megszűnt, vagy profilt váltott.

Mivel a piac szereplői továbbra is létszámhiányról számolnak be, ezért valószínű, hogy az alkalmazotti létszámot a jövőben is növelni szeretnék. A kérdés csak az, hogy képesek lesznek e versenyképesebb bérekkel, kedvezőbb munkaidő beosztás biztosításával magukhoz csábítani a munkaerőt. Mindenestre ez a tendencia a szektor kifehérítésének egyik első eredménye.

Komoly kihívások

A személy és vagyonvédelemmel foglalkozó cégek jövőjét a kifehérítés következtében megemelkedett megbízási díjak piaci elfogadtatásán túl, leginkább a megfelelően képzett és tapasztalt munkaerő megtalálása és megtartása fogja meghatározni.

Kérdés még az is, hogy sikerül e tovább fehéríteni az ágazatot, ami nemcsak a fekete foglalkozatás visszaszorítását jelenti, hanem a biztonságos munkavégzés feltételeinek minél teljesebb biztosítását is. Ezen kívül készülőben van az új vagyonvédelmi törvény, ami alaposan átrendezheti a piaci szereplők helyzetét – zárta elemzését az OPTEN projektmenedzsere.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!