9 tipp, hogy egy nagy dobással indítsa az új évet

nagy durranás, új év, tűzijáték
Vágólapra másolva!
Az év vége mindig hoz némi visszaesést, ürességet. Lekerülnek az ünnepi díszek, elfogynak az ízletes sütemények, nem kell azonban, hogy ez a hangulat magával ragadja, sőt... Az új év új lehetőségeket kínál. 
Vágólapra másolva!

Az Entrepreneur 9 módszert ad ahhoz, hogyan készítse elő a következő évet úgy, hogy eljöjjön az igazán nagy durranás.

Tartson egy kis szünetet

A nagy nyüzsgés után senkinek sem árt meg egy pár nap pihenés. Kiránduljon. Aludja ki magát. Menjen el egy barátjával ebédelni.

Az új élmények oldják a stresszt, nyitottabbá teszik arra, hogy észrevegye az új lehetőségeket.

Megfelelő alkalom lehet ez a néhány nap arra is, hogy köszönőlevelet írjon azoknak, akik megajándékozták az ünnepek alatt.

Merjen álmodni

Használja ki ezt a csendes időszakot arra, hogy végigtekintve az elmúlt éven kiválasztja azt az egy vagy két igazán nagy dolgot, amelyet mindenképp meg akar valósítani. Gondolja végig, mit kell tennie ahhoz, hogy ezt el is érje, negyedévről negyedévre, hónapról hónapra. Készítsen cselekvési tervet ennek megvalósítására.

Tegyen rendet

Ideje elpakolni az elmúlt évhez kötődő fájlokat, helyet adva az újaknak. Tegye rendbe a postafiókját is. Az is lehet, hogy itt az ideje új bútorokat is vásárolni az irodába. Adjon helyet, engedjen teret annak, hogy valami új jöjjön az életébe.

Töltse fel a készleteit

Ha elindul egy új tanév, ahhoz szükség lesz új kellékekre. Ugyanerre lesz szüksége a vállalkozásához annak érdekében, hogy a lehető legjobb munkát végezze. Vegye számba, hogy mi az, amire szüksége lehet céljai megvalósításához. Pótolja, ami elfogyott, cserélje le, ami már nem megfelelően működik. Ha szüksége van egy új monitorra, számítógépre, nyomtatóra vagy kisebb tárgyakra, vegye meg. Gondoljon az apróságokra is: névjegyekre, írószerekre, katalógusokra, jegyzettömbökre.

Mozduljon ki

Az ünnepek alatt vélhetően túlzottan is kényeztette magát. (Éppúgy, ahogy mindenki más.) Érdemes minél előbb kilépni ebből a ritmusból: visszatérni a normális, egészségesebb táplálkozáshoz és a rendszeres testmozgáshoz. Máskor is igaz, de most különösen az: mozduljon ki az íróasztala mögül. Legalább hetente egyszer menjen el sétálni, vagy tegyen bármit, ami kirázza a megszokott napi rutinból. Ezt az elfoglaltságot is érdemes bevezetni a naptárba! Hallgasson zenét. Nézzen meg egy TED-előadást. Ismerkedjen új barátokkal.

Szervezze újra

Hatékonysága növeléséhez – és persze a stressz csökkentéséhez – érdemes a feladatokat és kötelezettségeket is áttekinteni, végiggondolni, melyek az igazán fontosak. Amelyek nincsenek ezek között, azokat le kell adni, át kell ruházni, hogy a lényegre tudjon koncentrálni.

Bújjon ki a számítógépe mögül

A fejlett technológia alkalmazása nagyszerű lehetőséget kínál ügyek gyors elintézésére, az ügyfelekkel és a kollégákkal sem szabad azonban mellőzni a személyes találkozókat, amikor csak lehetőség nyílik rájuk. A kapcsolatok ápolásában ennek nagyon fontos szerepe van.

A személyes találkozásokat semmivel sem lehet helyettesíteni Forrás: AFP/Cultura Creative/Sofie Delauw

Egyensúly

Ne hagyja, hogy a munka irányítsa az életét. Ebben az évben olyan tervet készítsen, amiben fontos szerep jut vállalkozása mellett egyéb tennivalóknak. Ezek saját fejlődésén túl arra is lehetőséget adnak, hogy olyan kapcsolatokat építsen, amelyek üzleti ügyeit is elősegítik. Ebben egyesületek vagy tanácsadó segítségét is érdemes igénybe venni.

Fogadalmak helyett

Újévi fogadalmak helyett szándékot fogalmazzon meg, ami összhangban van terveivel, megtestesít valami olyan dolgot, ami most hiányzik az életéből. Olyat, mint: éberség, rugalmasság, kaland. Írja le ezt a szót. Nézzen rá mindennap.

Új év, új lehetőségek Forrás: Getty Images/Ryan Pierse

Gondoljon arra, hogy az új év lehetőséget kínál arra, hogy átszervezze, újrakezdje az életét, és ne azt vigye tovább, ami már évek óta kíséri. Legyen türelmes magával.

Egy egész éve van a céljai eléréséhez.

És ne feledkezzen meg arról se, hogy megjutalmazza magát, ha valamit jól csinál.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!