Uránra váltana az olajról Szaúd-Arábia

Szaúd-Arábia
Asia, Arabic Peninsula, Saudi Arabia, Al Khobar, oil field
Vágólapra másolva!
Az olajipar helyett a turizmusra és a bányászatra koncentrálna Szaúd-Arábia, a minap megszavazott tervek szerint az arab ország 2020-ra teljesen kiváltaná az olajexportból származó bevételeit. Eközben megnyitnák a szaúdi piacot a külföldi befektetők előtt, és munkát adnának az egyre növekvő számú fiatalnak is. A nők viszont rövid távon nem számíthatnak jogegyenlőségre. 
Vágólapra másolva!

Elfogadta a szaúdi parlament a közelmúltban sokat emlegetett Saudi Vision 2030 nevű reformprogramot, ami elvileg a közeljövő kihívásaira, köztük a tartósan alacsony olajárakra készítené fel a vahabita királyságot. A program tartalmát egyelőre nem ismerhette meg a nyilvánosság – a megszavazott törvénycsomag szövegét csak hetek múlva hozzák nyilvánosságra –, a tervekből egyelőre csak a szaúdi herceg nyilatkozataiból ismerhetünk meg részleteket.

A legnagyobb privatizáció

A szaúdi tervek nemcsak az olajipar kiegészítéséről szólnak, hanem általánosságban liberalizálnák a szaúdi gazdaságot: az állam csökkentené a kiadásait, nagyobb teret engednének a külföldi tőkének, és állami tulajdonokat privatizálnának. Ezek közül a legfontosabb

az Aramco nemzeti olajvállalat részleges privatizálása lesz.

Bár a cég kevesebb mint 5 százalékát adják el, a Bloomberg szerint jó esély van arra, hogy ez lesz a történelem legnagyobb IPO-ja (nyilvános forgalomba hozatala). Bár a cég értékbecslése még zajlik, előrejelzések szerint az értéke akár kétezer milliárd dollár is lehet, ami több, mint a négy legnagyobb amerikai cég (Apple, Alphabet, Microsoft, Berkshire Hathaway) piaci értéke együttvéve.

Az IMF számításai szerint azonban, bár a befektetők örömmel fogadják majd a fejleményeket, rövid távon

a szaúdi gazdaság lassulását okozhatja az állami kiadások visszavágása,

hiszen a közelmúltban éppen az állami befektetések segítették a legjobban a növekedést.

Ez szerintük az olajiparon kívüli ágazatokra is hatással lehet: ezek együttes növekedése Szaúd-Arábiában 1,6 százalékra eshet vissza a tavalyi 3,6-ról. Pedig a Saudi Vision 2030 éppen ezeket az ágazatokat fejlesztené, a tervek szerint 2020-ban már évi százmilliárd dollárnyi adóbevételnek kellene befolynia az egyéb ágazatokból. Jelenleg a szaúdi GDP 84 százaléka származik az olajiparból, a terv célja, hogy 2020-ra ez az arány 50 százalékra csökkenjen.

2020-tól akár olaj nélkül

A Saudi Vision 2030 fő szószólója a 31 éves Mohamed bin Szalmán, a szaúdi király fia, egyben védelmi miniszter és a gazdasági tanács vezetője. A herceg hétfőn egy tévéinterjúban beszélt a reformtervekről, mint mondta, az elsődleges cél az, hogy jelentős nemzetközi befektetővé tegyék Szaúd-Arábiát.

Mohamed bin Szalmán Forrás: AFP/Bandar Algaloud

A herceg nyilatkozata szerint felismerték, hogy rendkívül sérülékeny a szaúdi gazdaság akkor, ha kizárólag az olajexportra alapozzák, így

nem tud ellenállni olyan külső hatásoknak, amelyek az olajárak csökkenését eredményezik

(ilyen volt a közelmúltban a palaolaj, az alternatív energiaforrások és az olajtakarékos ipari megoldások terjedése az Egyesült Államokban, ami csökkentette az olaj iránti keresetet, ezzel az olaj árát is). Mohamed bin Szalmán nagyon optimista a tervekkel kapcsolatban, szerinte

2020-ban Szaúd-Arábia már képes lesz akár olajbevételek nélkül is fennmaradni.

A világ legnagyobb állami befektetési alapja jön létre

Csökkentenék a hazai szénhidrogén-felhasználást is, a CNBC szerint nagy összegeket fektetnének a megújuló energiákba. Emellett Szaúd-Arábia a külföldi befektetéseit is fokozná. Az Aramco részvényeinek értékesítéséből és az olajeladásokból befolyt összegből létrehoznák „a világ legnagyobb állami befektetési alapját”. Ez a tervek szerint

akár 3 ezer milliárd dolláros költségvetést is kezelhet.

Durva veszteségek a zuhanó olajáron

Szaúd-Arábia egyébként még mindig azok között az olajexportáló államok között van, amelyeknek nyereséges az olajipara, hiszen az arab országban – földrajzi adottságai miatt – a világon a legolcsóbban termelhető ki az olaj (nem úgy, mint Oroszországban, Azerbajdzsánban vagy Nigériában), hordónként átlagosan csupán 3 dollár, ami a jelenlegi, hordónként 45 dollár körül mozgó olajár mellett még mindig rendkívül nyereséges. Friss becslések szerint akár 30 dollár mellett sem indulna recesszió Szaúd-Arábiában, ilyen alacsony árfolyamra pedig elég kevés az esély.

Bár az olajárak zuhanását valóban külső körülmények indították el, a tartósan alacsony olajárért Szaúd-Arábia is felelős. A szaúdiak ugyanis a kezdetben még enyhébb árzuhanásra a termelés fokozásával reagáltak, ami tovább csökkentette az olaj árát. Az ország számára ilyen helyzetben a dömping volt a legjövedelmezőbb: ugyan olcsóbban, de egyben több olajat tudott eladni. Több riválisuk az alacsony árak miatt kénytelen volt nagyrészt felfüggeszteni a termelést. Ezzel Szaúd-Arábia növelni tudta a piaci részesedését, azonban még így is bevételkiesést könyvelhettek el, tavaly Szaúd-Arábia deficitje a GDP 15 százalékát tette ki, részben az olajiparnak adott kedvezmények miatt.

Olaj helyett urán

A szaúdi herceg az Economistnak adott interjúban elmondta, a diverzifikáció tulajdonképpen már tavaly elindult, elmondása szerint az állam csak 2015-ben 29 százalékkal növelte a nem olajból származó bevételeit (ez nem olyan nagy teljesítmény, mint amilyennek hangzik, hiszen az egyéb bevételek értéke nagyon alacsony bázisról indult, 2014-ben

az export 83 százalékát a szénhidrogének adták.

A befektetési alapon túl

Mohamed bin Szalmán adópolitikával is támogatná a nem olajjal foglalkozó cégeket,

az egyéb iparágakba befektetőknek nem kellene jövedelem- és vagyonadót fizetniük, igaz, bevezetne egy egyelőre meg nem határozott mértékű általános forgalmi adót. Eközben megszüntetné az olajiparnak járó adókedvezményeket, ebből szaúdi számítások szerint tízmilliárd dollár folyna be évente.

Forrás: Bilderberg/Engler, Michael/Bilderberg/La Phototheque/Avenue Images/Michael Engler

Az olaj helyett vagy mellett Szaúd-Arábia fő bevétele szintén egy nyersanyag, az urán lehet: az ország területén található

a Föld uránkészleteinek 6 százaléka, és még szinte érintetlen.

A herceg beszélt arról is, hogy az országban rengeteg kihasználatlan terület van a nagyvárosok környékén is – beépítetlen városi telkek, tengerpartok, szigetek –, ezek szerinte komoly lehetőséget jelentenek turisztikai beruházásokra.

Lefoglalnák a fiatalokat, bevonnák a nőket

A gazdaság bővítése, a külföldi befektetők csalogatása mögött nem kizárólag az olajárak zuhanása áll. Szaúd-Arábia társadalma rendkívül fiatal, mintegy

70 százalék a 30 év alattiak aránya.

A sok tétlen fiatal egy diktatúra számára kockázatot jelenthet, ezért fontos őket lefoglalni – a szaúdi herceg szerint elsősorban a bányászat és a turizmus lesz képes a munkanélküli fiatalok tömegeit felvenni.

Mohamed bin Szalmán több interjúban beszélt arról is, hogy szeretné, ha a nők is nagyobb arányban vennének részt a munkaerőpiacon. Szaúd-Arábiában a dolgozó nők aránya a világon az egyik legalacsonyabb,

a munkavállalóknak csupán 18 százaléka nő.

Ez visszavezethető azokra a diszkriminatív törvényekre, amelyek tiltják például azt, hogy a nők egyedül utazhassanak (ezt a közelmúltban annyiban finomították, hogy a családtagok engedélyével és bizonyos életkor felett már szabad utazniuk), vagy hogy autót vezessenek. A szaúdi nők emellett a mai napig el vannak tiltva bizonyos munkáktól, tipikusan olyanoktól, amelyeknél előfordulhat, hogy férfiakkal kell érintkezniük, nem lehetnek például légiutas-kísérők.

Szaúd-Arábiában 2015-ben először szavazhattak és indulhattak jelöltként nők a választásokon Forrás: MTI/EPA/Ahmed Joszri

Azt, hogy pontosan hogyan növelné a nők munkaerőpiaci részvételét, a szaúdi herceg nem árulta el. Az biztos, hogy

komoly reformokra nem számíthatnak:

a Bloombergnek adott interjúban például elmondta, „nincs baja” a hivatalos egyházi hatóság döntésével, ami megtiltja a nőknek az autóvezetést, ehelyett, mint mondta, azokkal van gondja, „akik eltorzítják a tényeket a vallási rendszerről, és azt állítják, hogy az iszlám nem garantálja teljes mértékben a nők jogait”.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!