200 milliárd forintos uniós büntetés lóg a levegőben

Vágólapra másolva!
Magyarország az aktuális uniós fejlesztési ciklusban eddig még nem kapott Brüsszeltől pénzt, ezért a költségvetésből fizettek ki 23 milliárd forintot a győztes pályázóknak. A forrásokhoz csak a második fél évben jut hozzá a kormány. Ami ennél is nagyobb tétel: hat ügyben folyik uniós vizsgálat a korábbi uniós pénzek költése miatt, ami után 201,7 milliárd forintos büntetés jöhet. 
Vágólapra másolva!

A projektek olyan szakaszban tartanak, hogy még nem tudnak teljesítésalapú számlákat hozni - indokolta a kifizetéseket a Miniszterelnökség a Magyar Nemzetnek.

A tárca úgy kalkulál, hogy az év második felétől több százmilliárd forintos nagyságrendben indulhatnak a forráslehívások.

A kabinetnek az előző, 2007–2013-as ciklushoz kötődő vitákat legkésőbb a jövő év közepéig le kell zárnia az Európai Unióval. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint hat ügy vár rendezésre, amelyekben jelenleg is zajlik a vizsgálat.

Ezek

összesen 201,7 milliárd forintos büntetést jelenthetnek,a

melyből a legnagyobb tétel a 125 milliárdos korrekcióval fenyegető aszfaltkeverőügy. Itt a brüsszeli testület versenykorlátozásra gyanakszik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!