Kritikus időszak következik – Nem lesz, aki fizesse a nyugdíjat

idősek házaspár nyugdíj megtakarítás
nyugdíjasok
Vágólapra másolva!
A népesség-előrejelzések nem sok jót sejtetnek sem hazánk, sem a világ fejlett országai számára, mert a becslések szerint ugyanis a munkaképes korú népesség száma drasztikusan csökken.  Az persze jó hír, hogy egyre tovább élünk, viszont a nyugdíjkilátásaink jelentősen romlanak. Nem marad más hátra, mint az előtakarékosság a nyugdíjra.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg a legtöbben arról álmodunk, hogy a nyugdíjas éveink nyugalomban teljenek és a hosszú munkával töltött évek után ne kelljen szűkölködnünk. Sokan még csak nagy lábon sem szeretnénk élni, de azért a kereső éveik alatt megszokott életszínvonalnál azért nem adnák lejjebb. A kérésünk viszont nem valószínű, hogy meghallgattatásra talál, ha legalábbis a számokat nézzük, mert a növekvő számú nyugdíjasra egyre kevesebb aktív korú dolgozó jut.

Érdemes már jóval a nyugdíjas lét előtt elkezdeni a takarékoskodást Forrás: AFP/Philippe Huguen

Ilyen feltételek között nyilvánvaló, hogy tennünk kell valamit, ugyanis csodát az állami nyugdíjrendszertől már nem várhatjuk. Ha időskorunkban nem szeretnénk anyagi problémákkal küzdeni, még munkával töltött éveink során szükséges valamekkora összeget félretenni, hiszen ez az összeg nagyon jól fog még jönni időskorunkban. Kíváncsi, hogy mennyi pénzt tud összegyűjteni nyugdíjba vonulásáig? Nyugdíjkalkulátorunkat használva kiderül mennyit érdemes félretenni.

2050-re a világon tíz emberből egy nyugdíjas lesz

A világ országainak lakossága rohamosan öregszik, ráadásul a tendencia lassulására nem lehet számítani. Becslések szerint

a ma élő mintegy 7 és fél milliárd emberből már 600 millió 65 év fölötti

és a következő években még inkább csökkenni fog az aktív korúnak számító népesség aránya. 2050-re az előrejelzések szerint világszerte már közel másfél milliárdra nő a nyugdíjasok száma, ami a világ teljes népességének 16 százalékát jelenti.

Az OECD adatai alapján összegyűjtöttük, melyek azok az országok, ahol az öregedő társadalom a legnagyobb problémát fogja jelenteni a következő évtizedekben.

A táblázatból látható, hogy természetesen a fejlett országok vannak leginkább veszélyben, mivel ezekben az államokban már manapság is igen magas a 65 év fölöttiek aránya. Az sem okoz nagy meglepetést, hogy Japán a lista első helyén áll, hiszen ott közismerten magas a várható élettartam. Az már annál inkább elgondolkodtató, hogy a 20 leginkább öregedő ország listájára számos európai állam is felkerült. Például az olaszoknál és németeknél már ma is meghaladja a 20 százalékot a 65 évesnél idősebbek aránya a társadalmon belül, de ez a folyamat 2050-re még inkább felgyorsul.

A becslések alapján várható, hogy drámai változások előtt állunk,

számos európai országban a 30 százalékot is jóval meg fogja haladni a 65 évnél idősebbek aránya.

Ez pedig azért jelent nagyon nagy gondot, mert nem lesznek elegen azok, akiknek a befizetéseiből a nyugdíjakat ki lehetne fizetni.

Hazánkban is drámai mértékben öregszik a népesség

Ami számunkra lehangoló, hogy hazánk is feltűnik a 20-as listán. Az előrejelzések szerint nálunk is közel a duplájára fog nőni a nyugdíjas korúak aránya.

Míg 2015-ben 18 százalék volt a 65 évnél idősebbek aránya, addig ez 2050-re már a 28 százalékot is elérheti.

Másként megfogalmazva ez azt jelenti, hogy míg 2015-ben egy nyugdíjasra majdnem négy aktív korú lakos jutott, addig 2050-re ez az arány már kettőre fog csökkeni. Ráadásul az aktív korú lakosok számából nem derül, ki hogy ki az, aki ténylegesen dolgozik és fizet járulékot, így ha ezt bevesszük a képletbe még alacsonyabb arányt kapunk.

Az állami nyugdíjrendszer is várhatóan csak 2035-ig fog fennakadásmentesen működni,

ezután pedig csak a mainál arányaiban kisebb lehet az időskori járandóság. Éppen ezért azt mondhatjuk, hogy aki még az elkövetkező egy-két évtizedben megy nyugdíjba, az sokkal szerencsésebb helyzetben van, mint az, aki pályakezdő vagy nem régen állt munkába.

Ugyan az említett dátumok most még igen távolinak tűnnek, de a nyugdíjemelést elfelejthetjük a kedvezőtlen demográfiai változások következtében, sőt nagyobb visszaesésre van kilátás. Ha nem tervezünk előre és teszünk félre havonta valamekkora összeget, akkor elképzelhető, hogy a nyugdíjba vonulásunk előtti kereset csupán 60 százalékra számíthatunk majd nyugdíjasként.

Nincs mese, nekünk is el kell kezdenünk takarékoskodni

Az öngondoskodás egyre fontosabbá fog válni a jövőben, de már manapság is egyre többen határozzák el magukat és takarékoskodnak időskorukra. Tisztán látszik, hogy az államtól nem várhatjuk a probléma megoldását, így nekünk kell a tettek mezejére lépni, ha nyugdíjunkat legalább a kereső éveink alatt megszokott átlagos szintre akarjuk kiegészíteni.

A takarékoskodást minél hamarabb célszerű elkezdenünk,

hiszen ilyenkor még havonta kisebb összeg bevállalásával is komoly összeget gyűjthetünk össze. Időben eszmélve még egy havi 5000 forintos megtakarítás révén is nagyot lendíthetünk a nyugdíjunkon, de ha sokáig halogatjuk a döntést, havi 30 ezret is rá kell majd szánnunk.

Ráadásul vannak kifejezetten olyan termékek, amelyek arra szolgálnak, hogy nyugdíjcélra takarékoskodjunk általuk. Ezek közül is kiemelkedik az önkéntes nyugdíjpénztár, hiszen egyszerűsége és olcsósága jó lehetőséget nyújt az időskori takarékoskodásra. Az pedig még egy további jó hír, hogy az állam sem hagy cserben minket, a befizetéseinket 20 százalékos támogatással is honorálja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!