A nagyvállalatok aktuális gazdasági helyzetéről és növekedési kilátásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index gyakorlatilag alig változott, jelenleg 7 ponton áll.
„A hazai nagyvállalatok óvatos optimizmussal indítják az évet, várakozásaik stabilnak mondhatóak.
A cégek főként saját helyzetüket tekintve derűlátók,
mivel a vállalati részindex 10 ponton áll. Azt is látni kell azonban, hogy az elmúlt egy évben egy enyhe csökkenő trend bontakozott ki a vállalat teljesítményére vonatkozóan.
A gazdasági környezettel kapcsolatos kilátások továbbra is visszafogottabbak.
A makrogazdasági részindex 0-ról -2 pontra süllyedt, a várakozások tehát újra a negatív tartományba kerültek, megtörve ezzel a tavalyi évre jellemző javuló hangulatot – mondta el Peter Roebben, a K&H üzleti ügyfelek divízió vezetője.
A vállalatok jövőjére vonatkozó stabil várakozások mögött az áll, hogy
enyhén növekvő, 2,6 százalékos árbevétellel kalkulálnak,
miközben a beruházásokkal és a munkaerő-felvétellel kapcsolatban inkább a kivárás jellemző: a cégek döntő többsége nem tervez sem beruházást (61%), sem pedig létszámbővítést (88%) idén.
A gazdasági környezetre vonatkozó enyhe visszaesés hátterében az áll, hogy egyre többen számítanak forintgyengülésre. Bár a cégek közel kétharmada (63%) a felméréskor jellemző 310 forint körüli euró árfolyam stabilizálódását feltételezi az év első felében, az előző negyedévi 24%-ról 31%-ugrott az ennél magasabb euró árfolyamra számítók aránya.
A közterhekkel kapcsolatban azonban derűlátók a cégek.
Az előző negyedévhez képest közel dupla annyian (22%) várnak csökkenő adókat és járulékokat idén,
ami az index történetében az eddigi legmagasabb arány. Ennek hátterében feltehetően a felméréskor bejelentett adóváltozások – többek között a társasági adó 9 százalékra mérséklése – állhat.