A sors furcsa fintora, hogy éppen a szocialista kormány korábbi gazdasági miniszterére, Emmanuel Macronra hárulhat majd a feladat, hogy a szocialista François Hollande távozása után hátrahagyott égető gazdasági problémákra gyógyírt találjon.
Az V. Köztársaság korszakának kezdete, vagyis 1958 óta legnépszerűtlenebb elnök távozása után olyan alapvető gondokat kell gyorsan orvosolni, mint a magas államadósság leszorítása,
az Európában legmagasabbnak számító adók csökkentése és a bevándorlók felzárkóztatásának sikertelensége miatti úgynevezett „kétsebességes” munkaerőpiac kezelése.
A legutóbbi felmérések szerint – a radikális Marine Le Pen mellett – éppen Emmanuel Macron, a szocialisták korábbi tanácsadója és volt gazdasági minisztere tűnik a legesélyesebb befutónak az április 23-án rendezendő első, illetve a május 7-i második elnökválasztási fordulóban. Macron jó érzékkel már tavaly kilépett a Szocialista Pártból (PS), hogy saját mozgalmat alapítva függetlenként sokkal jobb esélyekkel mérettesse meg magát.
Az elnökválasztások első fordulójában a közvélemény-kutatások szerint Marine Le Pen jól áll, ám elutasítottsága egyelőre magas, és a második fordulóban Macron elsősége most biztosabbnak tűnik. A botrányokba keveredett, jobbközép François Fillon feltehetően a második fordulóba sem jut be.
A választások kimenetelét alapvetően meghatározza az erős társadalmi elégedetlenség, amelynek alapja, hogy Franciaország 2010 óta folyamatos leszakadást mutat a két legnagyobb vetélytárshoz, Németországhoz és Nagy-Britanniához, illetve az euróövezethez képest is.
Hollande elnöksége alatt a lemaradás annak ellenére növekedett, hogy az euróövezet egésze lassan talált magára, összehasonlításképp a szocialista kormány megalakulásának kezdetét alapul véve a németek közel kétszer gyorsabb bővülést értek el Franciaországhoz képest.
Ennek alapvető oka nem 2012-re nyúlik vissza, hanem a francia gazdaság szerkezeti gondjairól van szó, amelyekkel a következő elnöknek kell majd szembenéznie.
A Financial Times most közölt elemzése szerint az egyik legnagyobb probléma a munkavállalókat sújtó óriási adóteher, ami a legmagasabb Európában.
Hiába alacsonyabbak a fogyasztási adók, ez a nagy adóék a gazdaság egészét, főként a befektetéseket köti gúzsba. A következő elnöki ciklus alatt tehát elkerülhetetlennek tűnik a vállalatok és magánszemélyek adóterhének csökkentése, de ezzel párhuzamosan a közkiadások lefaragása is szükséges. Emlékezetes, hogy
2012-ben 75 százalékos adót vetettek ki a legmagasabb jövedelemmel rendelkezőkre, ezért több híres színész Belgiumba, Hollandiába vagy Svájcba költözött
– legalábbis papíron. Gérard Depardieu a magas adók miatt először Belgiumba, majd Oroszországba tette át a székhelyét, 2013-ban személyesen Vlagyimir Putyintól kapott orosz útlevelet, itt 13 százalékos szja-t fizet.
Az OECD és a Nemzetközi Valutaalap kimutatásai szerint
Franciaországban a legmagasabb az állami újraelosztás mértéke (a GDP 57 százaléka), amely még a skandináv államokon is túltesz.
A magas adók ellenére 2008 óta drasztikusan emelkedett az államadósság (a GDP több mint 90 százaléka), illetve az államháztartási hiány is túllépte a három százalékot. Mivel adóemelésre már nincs mozgástér, ezért a jövőben a kiadások csökkentése az egyetlen út a pénzügyi egyensúly fenntartásához.
A társadalmi elégedetlenség egyik legnagyobb forrása a magas munkanélküliség, amelyet Hollande elnöksége idején sem sikerült érdemben lejjebb vinni, miközben Németországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is 5-6 százalék alatti szintre süllyedt a munkanélküliségi mutató.
Az utóbbi években az alacsony végzettségűek, a bevándorlók, a fiatalok és az 55 éven felüliek körében még emelkedett is a munkanélküliek száma, vagyis konzerválódott az úgynevezett „kétsebességes” munkanélküliség, ami az eddigi felzárkóztatási programok csődjét jelenti.
Összehasonlításképp az utóbbi öt évben Németországban és Nagy-Britanniában ezekben a társadalmi csoportokban is sikerült javulást elérni a munkavállalás terén.
A korábbi bankár, Macron, aki a kormányból való távozása után a Rothschild & Cie Banque-hoz igazolt, és meglehetősen gazdagnak számít, mindenesetre az úgynevezett északi gazdasági modellt követő politikát ígért, amelyben a középosztályt támogatná, és a fenntartható növekedésre helyezné a hangsúlyt.
A közkiadásokat 120 ezer közalkalmazott elbocsátásával is szeretné csökkenteni, öt év alatt 60 milliárd eurós kiadáslefaragást ígér, ugyanakkor 50 milliárd euró értékben fejlesztési programokat indítana a gazdaság élénkítésére.