Egy kis irodában zajlik a tervezés. A falakat bélyegekkel, régi címletekkel és meg nem valósult bankjegyekkel (vagy, ahogy a kísérőnk mondta, elvetett variációkkal) kirakott tablók díszítik, az asztalokon gigantikus monitorok, nagy, nyomtatószerű eszközök, mikroszkópok állnak, a padlót linóleum fedi.
Régen több volt itt a ceruza és a radír
– mondta Pálinkás György, a megújított bankjegyek tervezője. Ugyan még mindig rajzolgatnak papírra, de a tervezés oroszlánrésze a hatalmas táblagépen történik. Ha kész van a terv, akkor a végeredményt egy rézlemezre metszik rá.
Régen ezt is kézzel, illetve szerszámokkal vésték (hónapokig tartott)
ma viszont már direkt lézermetszést használnak.
A kész rézlemez csak a minta, magát a pénzt a róla másolt nikkellemezekkel nyomják egy másik helyiségben. Itt mintha olajszagot éreznénk, de a helybeliek kijavítanak, hogy ez egészséges gépillat. Szekrény méretű, nagy masina áll középen, nekünk elsőre a röngten jutott eszünkbe róla.
Ez a pneumatikus szekrény. Lézerrel vési a rézminta alapján a nikkelt. Körülötte fémcsövek és oszlopok. Mint kiderül, a masina nem a földön áll, hanem egy vázszerkezet tartja. Ennek az az oka, hogy
minimalizálni kell mindenfajta rezgést, ami a lézervágót érheti, mert mikrométer pontossággal kell, hogy dolgozzon.
A nikkellemezeket a szomszéd helyiségben, egy nikkelező kádban állítják elő bonyolult kémiai folyamatokat alkalmazva.
Egészséges gépillat lengi be azt a termet is, ahol a hologramfóliát nyomják a leendő pénzre. A gépek zajosan dolgoznak, egy gőzmozdony zakatolására emlékeztet a hangjuk. Vaskos kötegek állnak a száj alatt, ahol a kész ívek kijönnek. Tőle nem messze rajzasztalnak látszó szerkezet áll. Itt ellenőrzik az íveket. Minden ötszázadikat. Egy átlátszó fóliára felvitt sablon alatt nézik meg, hogy minden a helyén van-e.
A következő teremben már inkább a tintaillat dominál. „A pénznek van szaga” – mondja a kísérőnk, és tényleg. Itt sincs csönd. Szinte minden sziszeg vagy kattog. Itt történik a pénznyomás úgymond lényegi része.
A nyomdagépeket úgy kell elképzelni, hogy a papírívek két nagy henger között futnak keresztül, a nikkelsablont az alsó hengerre tekerik rá.
A sablonokba belevágják a mintát, festéket öntenek a felületre, majd letörlik, így csak a vájatokban marad festék. Két masina van. Az egyik nyomtatja a pénz előlapját, a másik a hátlapját.
Sok szobán át vezet az út, amíg a papírból bankjegy lesz, de az első állomást csak ezek után tekintjük meg. A papírokra először ugyanis a rejtett, csak UV-fényben látható jeleket viszik fel. Az utazás vége felé azután szintén ide kell „betérniük” az íveknek, hogy a leendő bankjegyekre rányomhassák a sorszámokat is egy vákuumbélyegzőhöz hasonlatos szerkezettel.
A legzajosabb meglepő módon az ellenőrzés. Először egy külön géppel vágják egyes bankjegyekre a nagy íveket, majd a bankjegyeket egy lámpákkal és forgó mütyürökkel telerakott gép ellenőrzi, amelyik hihetetlen sebességgel perreg. A perregés azért van, mert a szenzorokkal és kamerákkal felszerelt gép másodpercenként 35(!!!) bankjegyet ellenőriz.
A gép persze külön szortírozza a jól sikerült bankjegyeket, a hibásakat, illetve azokat is, amelyeket valamiért nem tud egyik kategóriába se tenni. A rossz bankjegyek egy futószalagon két összetolt íróasztalhoz érkeznek, ahol négy munkaruhás asszonyság kötegeli össze őket, hogy aztán megsemmisítsék, azaz ledarálják az elrontott bankókat.
A jó bankjegyeket egy másik asztalnál kötegelik, zsugorfóliázzák, majd nagy fémdobozokba pakolják.
Az új kétezres és ötezres bankjegyek ugyanezt az utat járják be, mire megszületnek.
Az új címletek szerda reggel kerültek hivatalosan forgalomba. Az előző garnitúrát július 31-ig lehet felhasználni, ezután az MNB bevonja, augusztus 1-jétől pedig már csak az új címletekkel lehet majd fizetni. A régi címletek persze ezután sem veszítik el az értéküket. A kereskedelmi bankok még 3 évig beváltják, vagy számlára teszik őket, a jegybank pedig 2037-ig teszi majd meg ugyanezt.