Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója ma azt nyilatkozta, hogy az OTP Bank megfontolja, hogy akvizíciókat hajtson végre Kelet-Európában.
Egy évtizeden keresztül mindenki a piaci konszolidációra várt, amely azonban nem jött el. Most úgy érzem, hogy elkezdődött
– mondta a bankvezető.
Csányi Sándor elárulta, hogy
a végéhez közelednek a tárgyalások egy montenegrói bank megvásárlásáról.
Egyes pletykák szerint a Société Générale francia pénzügyi csoporthoz tartozó montenegrói bankot szerzi meg az OTP.
Kilátásban van egy másik vásárlás is.
Ha a görög Eurobank eladja romániai érdekeltségét, a Bancpostot,
akkor az OTP ajánlatot tesz rá.
Csányi Sándor elárulta azt is, hogy nemcsak román, hanem szlovákiai és szerbiai akvizíciókat is terveznek a közeljövőben, aminek révén
10 százalék fölé nőne az OTP részesedése mindegyik országban.
Emellett az OTP megkezdi egy ukrán bank előzetes vizsgálatát is, de nem az orosz tulajdonban álló Prominvestbankról van szó, igaz, ha az említett pénzintézet eladóvá válik, akkor arra is reagálnak.
Csányi Sándor elárulta, hogy az OTP megfelelő nagyságú tőkével rendelkezik ahhoz, hogy felvásárlásokat hajtson végre.
Ha sikerülne az alapvető tőke nagyságát a jelenlegi 18,5 százalékról 12,5 százalékra csökkenteni, akkor azonnal közel egymilliárd eurós tőkepufferhez jutna az OTP.
Csányi Sándor reálisnak tartja az OTP-részvények 8300 forint körüli árfolyamát,
tekintettel a jövedelmezőségre és a tőkearányos megtérülésre, de könyv szerinti alapon az árfolyam magasabb, mint az európai versenytársaké.