Popsztárok voltak, ma kisnyugdíjasok

Budapest, 1975. április 30. A Bergendy együttes koncertje a Tabánban. MTI Fotó: Benkő Imre

Rendre felmerül a bulvársajtóban az a téma, hogy még a rendszerváltás előtt sztárrá vált és évtizedek óta közönségkedvenc zenészeknek milyen méltatlanul kicsi az öregségi nyugdíja. A sztárok legtöbbje persze ma sem küzd megélhetési gondokkal, de a nagyközönség előtt kevéssé ismert pályatársaik, az egykor bárokban, éttermekben játszó „névtelen" muzsikusok közül jó néhányan igen. A „popnyugdíjak" esete még ma is tanulságos a nyugdíjrendszer működése szempontjából.

Ha nagyon sarkosan akarnánk fogalmazni, úgy summázhatnánk, hogy az előadóművészek az elsők között voltak a szocializmusban, akik „vállalkozhattak”, és mint vállalkozóknak az öngondoskodásra is gondolniuk kellett (volna). Persze az már más kérdés, hogy ők mennyire lehettek tisztában ezzel, hiszen az ő esetük kilógott az általános nyugdíjszabályzásból.

Top 5 művésznyugdíj (a sajtóban 2015 és 2017 között megjelent adatok alapján):

1. Korda György 28 500
2. Nagy Feró 42 600
3. Vikidál Gyula 44 000
4. Demjén Ferenc 48 500
5. Zalatnay Sarolta 56 000

• Nyugdíjminimum: 28 600
• Átlagos öregségi nyugdíj: 110 468
• A közel kétmillió nyugdíjasnak több mint a fele még mindig 100 ezer forint alatti összeget kap.

Az első vállalkozók a szocializmusban

1975-től az előadóművészeknek nem feltétlenül kellett munkaviszonyban állniuk, hogy dolgozhassanak. Ez esetben viszont mint külön engedéllyel rendelkező, de

munkaviszonyban nem álló előadóművészeknek egyénileg kellett gondoskodniuk a járulékfizetésről.

(Ez a rendszerváltás előtt egyáltalán nem volt szokásos. Jellemzően mindenkinek volt egy munkáltatója, leginkább egy állami vállalat, amely fizette utána a nyugdíjjárulékot, és a pártállam büntette az állásnélküliséget „közveszélyes munkakerülés" jogcímen.) Az előadóművészi engedélyt kiállító állami szerv jelentette az engedélyt a társadalombiztosítási igazgatóság felé, illetve a tevékenység megkezdését a művészeknek is jelenteniük kellett, ami után kaptak egy tb-törzsszámot, és erre fizethették a járulékokat.

A művészeknek ez a jogállása tulajdonképpen megelőlegezte az egyéni (vagy csoportos) vállalkozói jogviszonyt, amelyet a rendszerváltás után, 1992-től választhattak. Ez utóbbi esetben is az a helyzet, hogy a vállalkozónak magának kell gondoskodnia a járulékfizetésről, a bevallott keresete függvényében. Még mielőtt azonban ítéletet mondanánk a szocializmusban is szép gázsikat zsebre rakó művészek felett, érdemes tudni, hogy akkoriban nem annyi járulékot fizettek, amennyit akartak.

A nyugdíjjárulék mértékét ugyanis nem a tényleges jövedelem alapján állapították meg, hanem osztályba sorolás szerint

– közölte az Origo megkeresésére az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság. Az előadóművészek alapesetben a II. osztályba tartoztak. Eszerint 1975-ben havonta 210 forintos nyugdíjjárulékot kellett befizetni, amely alapján havi 1600 forintos jövedelmet vettek figyelembe a nyugdíj összegének kiszámításakor. Az összeg többször változott: 1992-ben már havi 900 forint járulékbefizetés ellenében havi 3500 forintos jövedelmet állapítottak meg.

Nagy Feró az egyik legnagyobb kisnyugdíjas a popzenészek között Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Ennél csak engedéllyel lehetett kevesebbet fizetni, vagyis alacsonyabb osztályba való besorolást kérni, illetve többet is csak a művész külön kérésére lehetett fizetni. Ez utóbbi

legkésőbb a nyugdíjkorhatár betöltése előtt 10 évvel volt lehetséges, hogy ne lehessen pár év magas befizetéseivel kompenzálni évtizedek minimális járulékfizetését.

De így sem volt választható akármilyen magas osztály. Jellemző, hogy 1989-ben jelentős változásnak számított, hogy akár már a VIII. osztály is választható volt külön kérésre: ez 10 600 forintos havi járulék mellett 20 ezer forintos havi jövedelem elszámolását jelentette. 1992 után is megmaradt a nyugdíjjárulék plafonja, egészen 2013-ig.

Az, hogy összegszerűen mennyi járulékot fizettek a művészek, igazándiból csak 1988-tól érdekes.

Egy jogszabályváltozás miatt ugyanis 1992-tól napjainkig az öregségi nyugdíj havi összegének kiszámításakor azt veszik alapul, hogy 1988-tól a nyugdíjazást megelőző napig mennyit keresett az illető, illetve mekkora havi kereset után fizette meg a járulékot.

Minimális járulék, alacsony nyugdíj

A sztárzenészek esetében fel szokott merülni, hogy ez az igazságtalanul alacsony nyugdíjuk oka, hiszen pályájuk az 1970-es, 1980-as években volt a csúcson. Csakhogy 1992 előtt csak a nyugdíjazás előtti utolsó öt év legkedvezőbb három évének havi átlagkeresetét vették figyelembe a nyugdíjalapnál, vagyis ha így maradt volna, akkor a mostanában 70 év körüli „nagy generáció" tagjainál az az átlagkereset számított volna, amelyet a 2000 évek közepén bejelentettek fő tevékenységükből származó jövedelemként.

Az alacsony művésznyugdíjak legvalószínűbb oka inkább az lehet, hogy 1988 és 1992 között a II. osztály alapján fizette az előadóművészek többsége az előírt legalacsonyabb nyugdíjjárulékot,

míg 1992 után már mint magánvállalkozók (az egyszerű vendéglátósok, kisebb zenekarok sok esetben „kényszervállalkozók”) minimálbérre voltak bejelentve.

Sok egykori bárzenész lehet, akinek ma se jelentős nyugdíja, se jogdíjai, se koncertjei – csak „a füst meg a szél emlékszik rá” Forrás: 123RF

A nyugdíj megállapításakor még egy tényező számít: a szolgálati idő, vagyis annak az időszaknak a hossza, amely alatt megfizették az illető után a nyugdíjjárulékot. Ugyanis

az 1988 óta befizetett összes nyugdíjjárulék alapján képzett átlagos havi jövedelem szolgálati idővel arányos része lesz az öregségi nyugdíj összege.

50 éves szolgálati idő után jár a havi átlagkereset száz százaléka, és a szolgálati idő csökkenésével arányosan csökken a nyugdíj összege is: például 40 év után már csak 80 százalék, 35 év után 73 százalék, 20 év után 53 százalék. A szolgálati idő kiszámításánál természetesen az 1988 előtti évek is számítanak.

Itt felmerülhet a kérdés, hogy az előadóművészeknek veszhetett-e el a szolgálati időből az állami adminisztráció hibájából. Nemrég Demjén Ferenc vetette föl, hogy az Országos Rendezői Iroda (ORI) dokumentációja elveszett a rendszerváltozás után, ami közrejátszhatott abban, hogy a zenészeknek ma alacsony a nyugdíjuk. Nos, az ORI feladata eredetileg a belföldi, később a külföldre is történő koncertszervezés volt, és működési engedélyt is kiadhatott a munkaviszonyban nem álló zenészeknek, de ettől még nem minősült a munkáltatójuknak.

Az ORI

Az Országos Rendezői Irodát hivatalosan 1958-ban alapította meg a Művelődésügyi Minisztérium a belföldi könnyűzenei koncertek szervezésére, de csak 1964-ben vált jogilag is önálló intézménnyé. Egyszerre volt amolyan erkölcsrendészeti felügyeletet – amennyiben meghatározta, melyik előadó hányszor léphet fel, és felügyelte is a koncerteket államvédelmis mentalitással –, de az évtizedek során szépen lassan egyre inkább a gazdálkodó funkció került előtérbe, amennyiben már a szocializmusban is mint állami monopólium a népszerű popzenei koncertek jelentős bevételeit kezelte (és elvileg a kulturális alapba fizette be a nyereséget).

Az 1980-as évek végén derült azonban fény arra, hogy az ORI vezetése, pártkáderek és egyes művészek annak ellenére jelentős pluszpénzeket „varázsoltak" ki a rendszerből, hogy a kifizetéseknek államilag meghatározott felső korlátja volt. Jellemzően magánszemélyek takarékszámlájára fizettek ki komoly összegeket vagy egyáltalán el nem végzett munkáért, vagy aránytalanul kis munkáért, és gyaníthatóan ezeket a pénzeket nem az eredeti címzettek vették fel. Feltehetően ezekek a sikkasztásoknak köze volt az ORI művészeti vezetőjének, Bulányi Lászlónak az 1987-es öngyilkosságához. A többszörösen stigmatizálódott ORI 1991-ben szűnt meg, mert a rendszerváltás utáni piaci versenyben már nem tudta megállni a helyét.

Demjén Ferenc szerint az ORI is ludas lehet abban, hogy szemtelenül kicsi nyugdíjat kapnak a popzenészek – nem véletlenül: az állami koncertszervezőnek több összetűzése is volt a zenészekkel, akik mint erkölcsrendészetre ellenszenvvel tekintettek Forrás: MTI/Benkő Imre

Az ORI-nak csak akkor volt köze a zenészek nyugdíjjárulékaihoz, ha külföldi fellépésük volt.

Ha egy előadóművész 30 napnál hosszabb ideig tartózkodott külföldön, akkor nem közvetlenül a társadalombiztosítási igazgatóságnak kellett befizetnie a nyugdíjjárulékát, hanem a szervező cégnek

(az ORI-n kívül lehetett ez például a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat vagy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat), mégpedig a szerződésében meghatározott devizában. A szervező cég pedig ezt az összeget már forintban utalta tovább a művész lakóhelye szerinti tb-igazgatóságának.

A külföldi munkavállalás időtartamára az érintett előadóművész havi 1200 forint, vagy választása szerint az V–VI. osztályra meghatározott társadalombiztosítási járulékot kellett fizessen devizában – tájékoztatott az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság. Molnár Ágnes főosztályvezető-helyettes az Origo kérdésére hozzátette:

azt nem lehet kizárni, hogy megtörténhetett olyan, hogy bár a művész átutalta a járulékot, de például az ORI nem utalta tovább az összeget a társadalombiztosítóhoz.

Ebben az esetben azonban a tb-igazgatóságnak jogszabály szerint tájékoztatnia kellett a művészt is a járulékfizetés elmaradásáról. Az ONYF azonban azt közölte: „ismereteink szerint a közvetítő cégek minden esetben teljesítették a jogszabályban meghatározott járulék átutalási kötelezettségüket".

Az előadóművészek nevére kiállított egyéni nyilvántartó lapok jelenleg is fellelhetőek,

mely alapján a szolgálati időt elismerik a nyugdíj meghatározásakor – jegyezte meg az ONYF.

Vagyis csak úgy eshetett ki teljesített szolgálati idő a zenészeknél, ha a bonyolult adminisztrációs folyamat valamelyik lépéséről elfeledkeztek, vagy ha valamilyen okból nem jutott el hozzájuk a járuléktartozásról szóló hivatali felhívás.

Csak pár szerencsés volt

A későbbi nyugdíj szempontjából

azoknak a zenészeknek volt szerencséjük, akiknek volt valami „rendes” állásuk, és állami alkalmazottak voltak.

Például Bródy János, aki saját bevallása szerint azért nem tartozik a „kisnyugdíjasok” közé ma, mert az Illés Klub vezetőjeként a Fővárosi Művelődési Ház alkalmazásában állt, tehát volt állami munkáltatója. Rajta kívül egyedül Zorán volt hasonló helyzetben, aki a Metróépító Vállalatnál volt státuszban – emlékezett vissza Hegedűs László, az Interkoncert egykori vezetője.

A „nyugdíjrém” nemcsak a zenészekre les. De mivel ők voltak az első kvázi vállalkozók, ők szembesülnek először a rendszerváltás után azzal, mennyire alacsony a nyugdíj, ha csak a minimális járulékot fizeti valaki a pályája csúcsán is Forrás: Getty Images/2004 Getty Images/Spencer Platt

Persze az igazán nagy sztárok még kisnyugdíjasként sem nyomorognak, hiszen még mindig vannak koncertjeik, és magas jogdíjakat is kapnak slágereik után. Ám azok közül a muzsikusok közül sokan, akik vagy a rendszer mellőzöttsége, vagy egyéb ambíciók híján nem lettek országosan ismertek, vagy elsősorban élőzenét játszottak, ma pár tízezer forintból kell megéljenek, noha egykor igen jó pénznek számított a gázsijuk az átlagfizetésekhez képest.

Esetük azért tanulságos, mert ma már általános, hogy magánvállalkozók vagy például egyszerűsített közteherviselési hozzájárulással (ekho) alkalmazott munkavállalók a minimálbér után fizetnek járulékokat. Ők jó, ha tudják, hogy

40 év szolgálati idő után a minimálbérrel számolva olyan 60–70 ezer forintos nyugdíjra számíthatnak jelenleg.