A Sziget, a VOLT és a Sound uralja a fesztiválpiacot
![az év képei 2016](https://cdn.origo.hu/2023/12/J1oBjsAZY5PiU6npiIQXUhxfeerp4Gfp77kz2LNuqXA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkMjliNGM2MzE4MjQyOTk5N2M1MTE3OGNiOTMwYjNl.webp)
A napilap cikke szerint pénzügyi szempontból rekordévet zárt a Sziget, a VOLT és a Balaton Sound fesztivált szervező Kft., a Sziget-alapító Gerendai Károly cége tavaly harmadával, 10 milliárdról 13,1 milliárd forintra tudta növelni a 2016-os idény árbevételét.
Az egyre népszerűbb EFOTT fesztivál bevételei is évről évre nőnek, tavaly már 565 millió forintot hozott - 900 ezres adózott eredmény mellett - a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által szervezett rendezvény, míg 2015-ben ez a szám csak 402 millió forint volt.
A debreceni Campus Fesztiválnál nem lehet egyértelműen megállapítani, pontosan mennyi bevételük származott az adott fesztiválokból, mert a rendező cégeknek a rendezvényszervezés mellett sok egyéb tevékenységük van. A Debreceni Campus Nonprofit Kft. tavalyi árbevétele 2,5 milliárd forint volt, ebből valamivel több mint egymilliárdot tesz ki a vendéglátás, és 300 millió a rendezvények szervezése.
Az orfűi Fishing on Orfű és a székesfehérvári Fezen fesztiválokat szervező cégek nem adták le a törvényben előírt határidőre a pénzügyi beszámolóikat, a két rendezvény 2015-ös árbevétele valamivel több mint 300 millió forint volt. A B My Lake fesztivált szervező Volt Produkció Kft.-nek is csak a 2015-ös jelentése érthető el, akkor 877 milliós árbevétel mellett 41 milliós adózott eredményt produkáltak - ismerteti a Magyar Nemzet.