Mától igényelhető a fogyasztóbarát lakáshitel

lakás, lakáshitel, hitel, a legfőbb tulajdon a lakás
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Július 3-tól igényelhető a Magyar Nemzeti Bank által minősített fogyasztóbarát lakáshitel az FHB banknál. A bankok június elsejétől pályázhatnak az MNB-nél a fogyasztóbarát lakáshitelek forgalmazására.
Vágólapra másolva!

Az FHB Bank elsőként nyerte el a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel címet a Magyar Nemzeti Bank pályázatán. A fogyasztóbarát hitelek július 3-tól igényelhetőek a bank fiókjaiban. A lakásfinanszírozás előzetes tervezésére az fhb.hu honlapon működő hitelkalkulátort ajánlják a leendő vagy már meglévő ügyfelek számára.

- mondta el Kovács Edit, az FHB Bank vezérigazgató-helyettese.

Mit tud a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel?

Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa május közepén határozta meg a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek főbb jellemzőit. A hitelek kamatfelára nem haladhatja meg a 3,50 százalékpontot, a folyósításig felmerülő díjak és költségek pedig maximáltak.

A folyósítási díj legfeljebb a hitelösszeg 0,75 százaléka, de maximum 150 ezer Ft lehet. Az előtörlesztési díj nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 1 százalékát.

A lakás-takarékpénztári betétből pedig az előtörlesztés a szerződés szerint elérhető megtakarítás és a hozzá kapcsolódó állami támogatás mértékéig díjmentes. A hitelbírálat határideje az értékbecslés rendelkezésre állását követően 15 munkanap.

Illusztráció Forrás: 123RF

A BankRáció.hu pontokba szedte a fogyasztóbarát lakáshitel minősítéshez szükséges legfontosabb feltételeket, amelyeket a pályázó bankoknak vállalniuk kell.

● A bankoknak 15 napon belül kell elbírálniuk a hitelkérelmet az értékbecsléstől számítva.
● Ha az igénylő minden feltételnek megfelel, akkor 2 napon belül folyósítani kell neki a lakáshitelt. A folyósításért pedig a hitelösszeg maximum 0,75 százalékát kérheti a bank, de ennek összege nem haladhatja meg a 150 ezer forintot.
● Legalább 3 évre vagy a futamidő végéig rögzíteni kell a kamatot, ez biztosítja, hogy az adott időszakban fix lesz a törlesztőrészlet.
● Ha a lakáshiteles a futamidő alatt előtörlesztéssel csökkentené a tartozását, akkor ezért az előtörlesztendő összeg maximum 1 százalékát számíthatja fel a bank. Ha valaki lakás-takarékpénztárból szeretne előtörleszteni, akkor ezt ingyen megteheti a szerződésére érvényes megtakarítás és a hozzá kapcsolódó állami támogatásból adódó összegig.
● A referenciaértékhez viszonyított kamatfelár nem haladhatja meg a 3,5 százalékpontot, leegyszerűsítve ez jelenti a kamat- és THM-plafont.

További bankok is belépnek a sorba

Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője az Origonak megerősítette, hogy eddig csak a FHB bank nyerte el a „Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel” címet az MNB pályázatán. A felügyeleti szóvivőtől ugyanakkor megtudtuk, hogy

a hitelező intézmények részéről nagy igény van a lehetőség iránt, számos magyar bank beadta a pályázatát, amelyek elbírálása, vizsgálata jelenleg is tart. Binder István konkrét számokat üzleti titokra hivatkozva nem közölhetett, viszont azt elmondta, hogy várhatóan ősztől megsokszorozódik a fogyasztóbarát lakáshiteleket kínáló bankok száma.

A szóvivő hozzátette, hogy a fogyasztóbarát lakáshiteleknek köszönhetően a mostanáig 5 százalék körüli átlagos kamatfelárak legalább 1-1,5 százalékkal csökkeni fognak, azaz a termék futamidejétől, tényleges kamatától függően akár több százezer forinttal olcsóbb lesz a teljes hitelköltség az igénylőknek.

Illusztráció 123RF

Az ingatlanárak emelkedése mellett a hitelfelvételi hajlandóság is nőtt a lakosság körében.

- nyilatkozta az Origonak Balogh László ,az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Az MNB a bankok közötti hitelezési versenyt a Fogyasztóbarát Lakáshitel minősítéssel élénkítené.

- válaszolta az Origo kérdésére a szakember. Balogh László azt is hozzátette, hogy a hitelezési verseny nyertesei a hitelfelvevők lehetnek. Nagyon fontos azonban, hogy a hitelfelvevők lehetőleg 10-15 évre fixálják be a törlesztőrészleteket, mert így jelentősen tudják csökkenteni a hitelfelvételből adódó kockázatokat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!