Leállítja exportját a Mapei

épitkezés építőipar lakásépítés
dav
Vágólapra másolva!
A Mapei Kft. harmadik negyedévi forgalma 27 százalékkal haladta meg a 2016-os hasonló időszak szintjét. A megnövekedett belföldi igények zavartalan kiszolgálása érdekében ugyanakkor a vállalat leállította az exportját.
Vágólapra másolva!

A Mapei Kft. forgalma 9,4 milliárd forint volt az év első kilenc hónapjában. Minden termékvonalon erős kétszámjegyű volt a növekedés, kiugróan nőtt a hőszigetelő termékek iránti kereslet.

A beruházási kedv élénkülése miatt megnövekedett igényeket csak úgy tudta kielégíteni a vállalat, hogy jelenleg csak a hazai piacra termelnek, az exportot három hónapra biztosan leállítják.

Az építőipar a Mapeit is húzza. Forrás: Origo

Egyre élénkülő kereslet jellemzi az építőipart, az ágazat növekedése várhatóan az év végéig kitart, az olyan zavaró hatások ellenére is, mint a munkaerőhiány és az épületekre megkötött szerződésállomány csökkenése – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

2,5 milliárd forint értékű beruházás keretében éppen most folyik a vállalat új gyárának építése, mellyel a raktár- és gyártókapacitása a jelenlegi duplájára bővül. Az új üzemegységekben a termelés 2018. közepén indul el, addig előre láthatóan szünetel az export.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!