Az Irányelv értelmében tényleges tulajdonosnak minősül bármilyen olyan természetes személy, aki a társaság végső tulajdonosa, vagy afölött végső irányítást gyakorol - mondta Ódor Dániel, a Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda jogásza. Ha ilyen személyt nem lehet azonosítani, illetve amennyiben kétség merül fel azzal kapcsolatban, hogy a megjelölt személy valóban tényleges tulajdonos, az esetben a vezető tisztségviselő(k) tisztét betöltő természetes személy(ek) tekintendő tényleges tulajdonosnak.
A cégeknek és egyéb jogi személyeknek kötelező pontos és naprakész nyilvántartást vezetni a tényleges tulajdonosaikról, jelölve azok nevével, születési idejével, lakhelyével, és a tényleges tulajdonosi viszony jellegével és mértékével.
A tényleges tulajdonosokról szóló információkat a tagállamokban központilag nyilvántartják.
A központi nyilvántartásban szereplő információt elérhetővé kell tenni az illetékes hatóságok, pénzügyi információs egységek, ügyfél-átvilágításra kötelezett szolgáltatók, valamint bármilyen olyan személy vagy szervezet számára, amely bizonyítani tudja ehhez fűződő jogos érdekét.
Az Irányelv szigorítása kihívást jelent a nagyvállalatok és az európai portfolióval rendelkező magánbefektetők számára, akiknek nemcsak azt kell eldönteniük, hogy az egyes leányvállalatok esetében mely társaságot vagy tényleges tulajdonost regisztrálják, de a kötelezettségek teljesítésére vonatkozó határidők eltérő időpontjaival is számolniuk kell - mondta Ódor.
A magyar szabályozásba az Irányelv rendelkezéseit a 2016. június 26-án hatályba lépett új Pénzmosási törvény ültette át, egyes kötelezettségek azonban csak később lépnek hatályba.
Az ügyfél átvilágításra kötelezett szolgáltatók például 2019. június 26-át követően lesznek kötelesek az ügylet teljesítését megtagadni olyan ügyfelek esetében, akikkel még 2017. június 26-a előtt szerződtek, de a fenti határidőig az ügyfél-átvilágítást nem végezték el.