A dán pénzügyi szektorért felelős miniszter arra buzdítja a skandináv ország lakosságát, hogy több milliárd korona értékű banki megtakarítást toljanak át kockázatosabb befektetési eszközökbe – írja a Bloomberg. Dániában mintegy 840 milliárd korona (135 milliárd dollár) fekszik bankbetétekben a jegybank legutóbbi adatai szerint. Ráadásul a legnagyobb dán jelzálogbank, a Nykredit, szerint ez az összeg csak emelkedni fog 2017 végéig, új rekordot ütve meg.
Mindazonáltal ezek a bankbetétek egyáltalán nem kamatoznak. Ha pedig ehhez hozzávesszük az inflációt is,
a megtakarítók valójában pénzt veszítenek a betétekkel.
Ezt tetézi, hogy a bankok külön díjakat is felszámolnak a vállalati ügyfelek bankbetéteire, tovább növelve a veszteséget.
Miközben Brian Mikkelsen üzleti miniszter hangsúlyozta, senkit nem akar kényszeríteni semmire, mégis úgy látja, ezek a pénzek csak ülnek a nulla kamattal futó betéti számlákon, és
semmilyen hasznot nem jelentenek a dán társadalomra nézve.
Egy interjúban pedig reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy ennek a tőkének egy részét hasznos munkára lehet fogni.
A háttérben az áll, hogy Dániában immár több mint fél évtizede negatív szinten tartja a jegybank az alapkamatot, ami a leghosszabb időszaknak minősül az egész világon. Ennek részben az az oka, hogy a központi bank igyekszik védeni a korona kötöttségét az euróhoz. Mikkelsen javaslata szerint
a bankbetéteket át kellene terelni részvénypiaci eszközökhöz kötött megtakarítási számlákra.
Ez ugyanis egyrészt segítené az ország vállalatait, másrészt némileg több nyereséget eredményezne a megtakarítók számára is.
Bár egyelőre még nincs meg a végleges tervezet, Mikkelsen ebben a hónapban megkapta a politikai támogatást a projekthez, amely 2019-ben léphet életbe. Jelenleg úgy tűnik, a dánok számára lehetővé tennék, hogy 200 ezer koronáig helyezzenek át tőkét részvénypiaci megtakarítási számlákra. Emellett
az így realizált hozamra kivetett adó csupán 17 százalékos lenne, ami a fele a dán tőkejövedelmeket általánosan terhelő rátának.
A tervnek azért is van jelentősége, mert a legnagyobb skandináv pénzügyi csoport, a Nordea Bank szerint Dániában 2020-ig még bőven negatív kamatokkal kell számolni.