Az értékteremtő vállalkozások, a startup ökoszisztéma támogatását a kormány kiemelt célnak tekinti és elsősorban a megfelelő szabályozási környezet megteremtésével tud ennek a feladatnak eleget tenni - mondta Lepsényi. A startup ökoszisztéma a vállalkozások fejlettségétől függően három forrásra támaszkodhat:
a mentori szolgáltatást is biztosító úgynevezett üzleti angyalbefektetőkre, a kockázati tőkerendszerre és a befektetési banki támogatásokra.
Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes szerint a Startupok éjszakájának első rendezvényére százan, idén viszont már hatszázan regisztráltak és Európa számos országából érkeztek résztvevők.
Budapest a startupok támogatásához többek között kedvezményes hitelformákat és megjelenési lehetőséget biztosít, hiszen éveken belül ezek a vállalkozások teremthetik meg a főváros gazdaságának alapjait - tette hozzá.
Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumának elnöke elmondta, hogy a főváros mikro-, kis- és középvállalkozásait támogató BVK 2013 óta foglalkozik startup vállalkozásokkal is. A szervezet olyan cégeket is segít, amelyek kiesnek a banki támogatások fókuszából. A startupok támogatása azért is kiemelkedően fontos feladat, mert egész Európában egyre kevesebb fiatal kezd vállalkozásba, az ezredforduló vállalkozói generációjához képest visszaesett az önfoglalkoztatást választó pályakezdők száma.