Halat nem nagyon eszünk, de a pecásoknak jól megy

ÁLLAT hal halászat halgazdálkodás kifogott hal lehalászás őszi lehalászás ponty VÍZI ÁLLAT Hortobágy község, 2013. október 22.
Egy ponty, amelyet a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. Árkus tóegységének csécsi tavából fogtak ki 2013. október 22-én. Megkezdődött a
Hortobágy község, 2013. október 22. Egy ponty, amelyet a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. Árkus tóegységének csécsi tavából fogtak ki 2013. október 22-én. Megkezdődött az őszi lehalászás a halgazdaság halastavain, ahol a két hónapig tartó hálóvetés során 1000 tonna pontyot, 300 tonna busát és 100 tonna egyéb halat, főként harcsát és amurt fognak ki. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Bár kevés halat eszünk, a halászattal és halgazdálkodással foglalkozó vállalkozások stabil szereplői a hazai cégvilágnak. 
Vágólapra másolva!

A 2015-ös évhez képest a nettó árbevétel visszaesett 14,25 milliárd forintról 14,11 milliárdra, de ezzel együtt a működő vállalkozások száma enyhe növekedést mutat. Hosszabb időszakot vizsgálva megállapítható, hogy 2012-től a működő vállalkozások száma egy kisebb visszaeséssel ugyan, de növekedett. Ezzel párhuzamosan pedig 2015-ig az árbevétel is évről-évre emelkedett.

Az alkalmazotti létszám tekintetében a 2012-2014 közötti drasztikus csökkenést egy mai napig tartó folyamatos növekedés követte. Jelenleg több mint 1500 alkalmazott dolgozik a szektorban – mondta Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Szintén a cégek stabilitását támasztja alá, a felszámolás alá került vállalkozások rendkívül alacsony száma (2016-ban összesen egy ilyen cég akadt), de a végelszámolás is elvétve akadt, 2016-ban 23.

2016-ban a piaci szereplők közül három cég árbevétele haladta meg az egymilliárd forintot és ezek a vállalkozások adták a szektor összes árbevételének 27 százalékát. A 100 millió és egymilliárd forint közötti árbevételi sávban 23 vállalkozás található, melyek 53 százalékát hozták az összárbevételnek. A legkisebbek, a 100 millió forint alatti bevétellel rendelkezők, 207 darab cégből állnak melyek a maradék bevételen osztoztak. A szektort érintő árbevétel csökkenés kizárólag ez utóbbi csoportot érintette, a másik két szegmens tudta növelni bevételeit.

A közelmúltban több olyan jogszabályi változás is történt, ami alapvetően befolyásolja a piaci szereplők jövőbeni kilátásait.

Ponty
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

2016. január 1-jétől a természetes vizek kereskedelmi célú halászati hasznosítása megszűnt.

Ez azt jelenti, hogy ezeken a vizeken „kisszerszámos" halászati eszközökkel folytatott, illetve az ökológiai célú, szelektív halászat továbbra is engedélyezett, de a vendéglátóipart és a kereskedelmi hálózatokat, alapvetően már az akvakultúrás haltermelés látja el.

A másik fontos változás, hogy a hal áfája 5 százalékra csökken 2018-tól,

ami lehetővé teszi, egyrészt a pontyexport növekedését, másrészt a halhús árának versenyképessé válását más húsfajtákkal szemben. A hazai halfogyasztás, ami 2015-ben hat kilogramm körül volt egy főre vetítve évente, bár az elmúlt években enyhén növekedett, még mindig messze elmarad az uniós átlag 20-22 kg-os értékétől.

A halászattal és halgazdálkodással foglalkozó vállalkozások jelentős Európai Uniós támogatásokra is számíthatnak a jövőben.

Az ágazat számára a 2014–2020-as programozási időszakban 15,5 milliárd forint áll rendelkezésre,

amelyet 2023-ig kell felhasználni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!