Egyből a legkomolyabb, leleplezett számítógépes csalások közé került annak a fiatalembernek a tette, akit nemrégiben kaptak el a hatóságok. Vírusával sikeresen kerülte meg az összes biztonsági megoldást a benzinkutak távfelügyeleti rendszerében.
A malware típusú vírust annak készítője, Denis Zajev, benzinkutakon dolgozók segítésével juttatta be az állomások rendszereibe.
A csalás központi eleme az volt, hogy a kártékony kód lényegében becsapta a töltőállomások működését ellenőrző rendszert.
Így egy-egy tankolás alkalmával a vásárló 7 százalékkal kevesebb üzemanyagot kapott, mint amennyiért valójában tankolt.
A különbözetet a hekker cinkosaiként a kutakon dolgozók még egy alkalommal értékesítették, így téve szert bevételre.
A hatósági közlés szerint, Oroszország déli részén mintegy tucatnyi benzinkút volt érintett.
A hekker teljesítménye – az eset jellegétől és körülményeitől függetlenül – azért figyelemreméltó, mert a programja képes volt kicselezni az olajtársaságok valamennyi biztonsági rendszerét.
A benzinkutakat érő, ilyen típusú támadások, nem új keletűek. 2014 elején 13 ember ellen emeltek vádat az Egyesült Államokban, akik
a kutakon tankolóktól azok bankkártya adatait lopták el.
Az okozott kár értéke akkor 2 millió dollár volt. A csalássorozat Texas, Georgia és Dél-Karolina államokban történt, és több gyanúsított ellen is ellenjárást indítottak, akik összejátszottak a gyanútlan tankolók megkárosításában.