Mark Zuckerberg 108,6 millió dollárnyi részvényt adott el a héten. A Facebook tulajdonosa ezt azért teszi, mert többek között felesége, Chan Zuckerberg alapítványának támogatását megemeli.
Ez egy korábban beharangozott döntés első lépése, mely szerint a közösségi médiának nagyobb társadalmi felelősséget kell vállalnia, így a Facebook több pénzt fordít ezekre a tevékenységre.
Ezzel olyan ágazatokat támogatnak, mint
az egészségügy, az oktatás, a tudomány ás az energiaszektor.
De pontosan mennyi pénzt akar Mark Zuckerberg eladományozni?
Az oldal alapítója két éve, lánya születésekor, azt mondta, hogy
a részvényei 99 százalékát el fogja adományozni jótékony célokra.
A bejelentéskor ez körülbelül 45 milliárd dollárt jelentett, azonban azóta a papírok értéke megduplázódott. Zuckerberg azt is mondta, hogy 1 milliárd dollárnál többet nem fog évente eladni vagy eladományozni, de azóta már meggondolta magát és szeretné felpörgetni a folyamatot – írja a Moneyish.
Tavaly szeptemberben Zuckerberg azt mondta, hogy 2019 márciusáig 35-75 millió darab részvénytől szabadul meg. Utóbbi forgatókönyv teljesülése esetén érdemes megemlíteni, hogy a 75 millió farab részvény értéke jelenleg 13 milliárd dollár.
Ez 3200 milliárd forintnak felel meg.
Persze még így is bőven marad vagyona Mark Zuckerbergnek. A vállalat vezére a részvények 17 százalékát birtokolja november óta, és a Forbes a vagyonát 71,5 milliárd dollárosra becsli.