A mesterséges intelligencia már a japán taxiknál kopogtat
![huawei, kirin 970](https://cdn.origo.hu/2023/12/hfnldlTHkkRd9rRDD7mhm67315_Of9jENciRck5xalo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEzZDBmNGI0ZmQ3ZjRkY2ViZWJkNzY5MDMwYzQzNmNh.webp)
Japánban jelenleg nemhivatásos sofőrök egyáltalán nem szállíthatnak utasokat, és a taxik jelzési rendszere is korlátozott.
A taxisoknak különleges jogosítványra van szükségük,
és például ezért sem tudott elterjedni Japánban az Uber szolgáltatása.
A Sony azt tervezi, hogy a Daiwa Motor Transportation, valamint másik öt taxivállalattal közösen dolgozza ki saját mesterséges intelligenciáját.
Az AI képes lesz figyelembe venni a forgalomkorlátozásokat, az időjárást, az útviszonyokat és a helyi eseményeket is.
A Toyota február elején szintén bejelentette, hogy a szigetország legnagyobb taxi társaságával, a Nihon Kotsu-val áll össze és saját közös vállalatot, valamint jelzőrendszert épít ki, JapanTaxi néven. A JapanTaxinak jelenleg 60 ezer taxis a tagja – vagyis az ország minden negyedik taxija.
A Közlekedési Minisztérium szerint 2005 és 2015 között egyharmadával esett vissza az utasok száma Japánban.