Van, amikor egy új vállalkozáshoz elég 60 dollár is

GirlCrew alapítók
Vágólapra másolva!
A GirlCrew nevű közösségi platformot nők készítették nőknek, és az alapítók állítása szerint az első évben alig költöttek valamit az üzletre. A céget 2014-ben alapították, hogy összekössenek nőket a közelükben élő és hasonló érdeklődéssel rendelkező nőkkel, hogy új barátságok induljanak.
Vágólapra másolva!

Kezdetben csak az ír fővárosra, Dublinra korlátozódott csoport hamar kinőtte magát, és ma már 45 városban – mint például New Yorkban, Melbourne-ben, Torontóban vagy akár Madridban – több mint 100 ezer felhasználója van.

Pamela Newenham, a GirlCrew társalapítója és vezérigazgatója elmondta a CNBC-nek, hogy

rendkívül sokat spóroltak azon, hogy nem béreltek irodát, hanem a saját nappalijában tartotta az üzleti megbeszéléseket.

Az első éves kiadásuk összesen 60 dollár (15 ezer forint) volt, amit az induló tartalom létrehozására költöttek.

A GirlCrew alapítói Forrás: GirlCrew/Peter Varga

„Szükségünk volt a segítségre az olyan vicces tartalmaknál, amelyekkel elérhettük az embereket" – idézte fel Newenham, majd hozzátette, hogy az induláskor nem rendelkeztek sem pénzzel sem technikai tudással, ezért olyan platformokat használtak, amelyek segítettek ötletük kidolgozásában.

– nyilatkozták az alapítók.

GirlCrew csapata Forrás: GirlCrew/Jennifer Leahy

Bár az első évben csak 60 dollárt költöttek, a nemzetközileg is elismert oldal az elmúlt öt évben már ennél jóval több befektetést igényelt. „Nagyon költséges egy üzletet működtetni. Nem tudtuk az elején, hogy mennyi egy tapasztalt szoftverfejlesztő bére, vagy mennyibe kerül összerakni a munkaszerződéseket és a szellemi tulajdonjogokat" – mondta a cég társalapítója.

A cég 2015-ben 1 millió dolláros befektetést kapott olyan kiemelt befektetőktől, mint a LinkedIn vezetője ,vagy az Enterprise Ireland kormányügynökség.

GirlCrew Forrás: GirlCrew.com

Az elején kiszervezték az alkalmazások fejlesztését, ami, mint kiderült, nagy hiba volt, mert az alapítók így sok pénzt vesztettek, ezért később inkább saját fejlesztőcsapatot verbuváltak. Mára már saját technológiai tanácsadója is van a GirlCrew-nak. A jövő tervei között pedig ott van a tőzsdére lépés lehetősége is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!