A jogszabályok szerint nincs különbség a teljes és a részmunkaidő között abban, hogy az így ledolgozott évek mennyiben számítanak bele a szolgálati időbe. Vagyis ha valaki 20 évig dolgozik teljes és további 20 évig részmunkaidőben, ugyanúgy 40 év szolgálati időt szerez, mint az, aki 40 évig dolgozik teljes munkaidőben. Könnyű belátni, hogy nem is lehetne másképp, hiszen ha a ledolgozott munkaórák számítanának, akkor a példában szereplő részmunkaidősnek 50 vagy 60 évet kellene dolgoznia, hogy összejöjjön a 40 év szolgálati év. Ez pedig nonszensz.
Más a helyzet azonban a nyugdíj összegének kiszámításakor – mutat rá az Adózóna.
Ez esetben ugyanis könnyen pórul járhat a részmunkaidős munkavállaló.
Ha ugyanis a részmunkaidőben keresett bér nem éri el a minimálbér összegét, akkor a szabályok szerint arányosítani kell: a biztosítási időnek csupán az arányos időtartama vehető majd figyelembe szolgálati időnek. Ez azt jelenti, hogy bár jár a nyugdíj a ledolgozott részmunkaidős évek után, ám annak összege sokkal kevesebb lehet.
Ha például négy órás munkaviszonyban dolgozott a munkavállaló tíz éven át, és a bére nem érte el a minimálbért, akkor arányosítva a nyugdíjszámításkor csak öt év szolgálati idő vehető figyelembe.
Ez pedig nagyon kevés. Ezt a számítást kell alkalmazni a munkaviszony mellett a speciális jogviszonyoknál, így a megbízási jogviszony esetében, de az őstermelőkre és a katásokra is ez a szabály vonatkozik, ha havi 50 ezer forint adót fizetnek maguk után (vagyis az emelt, 75 ezres adózásnál már nem kell arányosítani). Fontos, hogy ha a munkavállaló egyszerre több részmunkaidős munkát is végez, akkor ezek a jövedelmek összeadódnak. Így ha a két jövedelem meghaladja a minimálbért, nem lesz arányosítás.