Gyorsítósávot indít a K&H: kkv-k hitelbírálata ezentúl 48 órán belül!

Dunaharaszti
K&H bank
Vágólapra másolva!
A 48 órás hitelbírálatot vezetett be a K&H Bank a 300 millió és 2 milliárd forint közötti éves árbevételű kkv-k 45 millió forint alatti kérelmei esetében. Az indikatív banki ajánlat elfogadását követően két munkanapon belül megtörténik az igény elbírálása. Az új, gyorsított eljárással a kkv-k hamarabb és lényegesen kevesebb adminisztrációval jutnak hitelhez.
Vágólapra másolva!

A hitelezési folyamat minősége alapvetően befolyásolja a kkv-k banki élményét, ami két fontos részből tevődik össze: egyrészt az ügyfelek szeretnek minél rövidebb idő alatt választ kapni az adott finanszírozási igényeikre, másrészt minél kevesebb időt és energiát kívánnak fordítani a kérelemhez kapcsolódó dokumentumok összegyűjtésére és a bírálat során felmerülő kérdések megválaszolására.

„Habár felmérésünk szerint a cégek legnagyobb arányban az egy hetes elbírálási időt tartják reálisnak, mi ennél is tovább mentünk, és

mindössze 48 órára rövidítettük a hitelkérelmi dokumentáció megküldése és az indikatív finanszírozási ajánlat elfogadását követően kezdődő bírálati folyamatot,

ami korábban jellemzően 10 munkanapot vett igénybe" – beszélt az eredményekről Országh Mihály, a K&H Kkv disztribúció vezetője.

A vállalati hitelezés 2017-ben stabilan növekedett a K&H-nál, a teljes vállalati hitelállomány 10 százalékkal, míg a kkv-knak nyújtott hitelek állománya 12 százalékkal bővült. A gyorsítósávba a 45 millió forint alatti kérelmek kerülnek, amelyek éves szinten az igények mintegy 80 százalékát teszik ki, és közel 1000 hiteligényt jelentenek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!