Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Nagyon komolyan vesszük a tárgyalásokat, nincs is más választásunk – fogalmazott Donald Trump amerikai elnök, amikor a múlt héten Steven Mnuchin pénzügyminiszter pekingi útját jelentette be. Hangsúlyozta, hogy a kínai termékek egy részére nemrég bevezetett büntetővámok „egészen addig maradnak, amíg nem kötünk egy új kereskedelmi megállapodást”. Mint mondta,
Hszi Csin-ping kínai elnök „fantasztikus, és a barátom, de ő Kínát képviseli, én pedig az Egyesült Államokat”.
Utalt arra is, hogy Hszi nemrégiben ígéretet tett a kínai piacok megnyitására, ami az amerikai elnök szerint óriási előrelépés, mert most a kínai fél sokkal kedvezőbb feltételekkel kereskedik az USA-val, mint fordítva. Tavaly 504 milliárd dollár értékben adott el árut Kína az USA-ban, fordított relációban ez a forgalom csak 130 milliárd dollár volt, ami Trump szerint fenntarthatatlan aránytalanság.
Az amerikai elnök egyértelművé tette, hogy
nemcsak Kínával szeretnék újragombolni a kabátot: jelenleg az Európai Unióval is tárgyalásokat folytatnak a fennálló kereskedelmi deficit csökkentéséről, miközben az Észak-Atlanti Kereskedelmi Egyezmény módosítása is folyamatban van.
A legnagyobb falat azonban egyértelműen Kína, amely az amerikai deficit több mint feléért felelős.
Az IMF véleménye szerint nemcsak Washington van lépéskényszerben, hanem Peking is, mivel exportjának ötöde irányul az USA-ba, így ha a vámemelések folytatódnak, az a 6,5-7 százalék körüli GDP növekedésből lefaraghat legalább 0,5 százalékot, végső esetben két százalékpontot.
A Valutaalap figyelmeztetett arra is, hogy az utóbbi tíz évben a kínai adósság GDP-hez viszonyított aránya 160 százalékáról 300-ra emelkedett,
és a kormányzat folyamatosan építi le a bedőlt hiteleket, illetve korlátozza a felelőtlen hitelfelvételt, hogy elkerülje a pénzügyi lufi kipukkadását. Rendszerszintű problémát okoz az úgynevezett árnyékbank-rendszer is, amely átláthatatlan, így nem tudni, valójában mennyi rossz követelést tartalmaz.
A gazdasági stabilitás érdekében a kereskedelmi háború elkerülése tehát Peking számára is kulcsfontosságú, véli az IMF.
Amikor az USA április legelején több mint 1300 termék listáját tette közzé, amelyekre pótvámot vetne ki, a kínai fél rendkívül gyorsan reagált, ami azt jelenti, hogy már előre felkészültek a lépésre – nyilatkozta az Origónak Eszterhai Viktor. A Pallas Athéné Geopolitikai Kutatóintézet szenior kutatója kiemelte, hogy
Peking listája igencsak átgondolt, és célzottan a republikánus szavazóköröket érintené jobban.
A legnagyobb retorzió a repülőgépek, az autók, a szójabab és az amerikai ipar számára nagy presztízsértékű területekhez kapcsolódna, és elsősorban a Trump számára fontos körzetekben gyártott termékek kivitelét nehezítené.
Mivel az amerikaiak Kína felé irányuló importja 130 milliárd dollárra volt tehető tavaly, ezért a kölcsönösen 50-50 milliárd dollár értékű árura bejelentett pótvámok sokkal nagyobb arányban érintenék az amerikai termékeket, amelyek a Kínában eladott export közel 40 százalékára lennének érvényesek. Eközben az 506 milliárd dollár körüli kínai export esetében ez az arány mindössze 9 százalék, ezért a vámemelések jóval kevesebb kárt okoznának a kínai félnek, mint azt az első büntetővámok idején sokan gondolták. Többek között ennek is köszönhető, hogy ezeket
a pótvámokat egyik fél sem ültette át még a gyakorlatba, sokkal inkább a közelgő pénzügyminiszteri találkozó tárgyalásainak kiindulópontja lehet.
Kína összes kivitelének egyébként az ötöde irányul az USA-ba, ezért arányaiban nyilvánvalóan a nagyobb kárt elszenvedő fél lenne egy konfliktus kiterjedése esetén.
Az amerikai oldalról a vámok növelése csak az egyik eszköz lehet a kereskedelmi deficit csökkentésére, bár ez a csapásirány a Peking számára kiemelten fontos Made in China 2025 nevű fejlesztési program gyengítését is tartalmazná.
Mint arról a Geopolitikai Kutatóintézet már korábban is írt: a két fél között egy befektetési területet érintő megállapodás-tervezet is az asztalra került, amelynek egyik fő eleme az amerikai vállalatok beengedése a kínai pénzügyi szférába. Ezt egyébként Trump több alkalommal is említette, mint elérendő célt. Eszterhai Viktor kiemelte, hogy
a kínai bankszektor az utóbbi évtizedben kellően megerősödött ahhoz, hogy egy nyitás esetén már bírja a versenyt a külföldi szolgáltatókkal, ehhez azonban időre volt szükség.
Az IMF jelentése szerint a kínai adósságráta ugyan magas, ám a bankrendszer közel kétharmada egészséges, mert néhány nagy, állami hátterű pénzintézet uralja a piac legnagyobb részét.
A harmadik fő kérdés a szabadalmi jogok védelme, amelynek megsértése a kínai vállalatok részéről több száz milliárd dollár veszteséget okozott már az USA-nak, itt várhatóan kompromisszumot kell majd tennie Pekingnek.
A negyedik kérdéses téma a közös vállalatok alapítása: a kínai partner ragaszkodik ugyanis a többségi tulajdonhoz, így az amerikai technológiai transzfert könnyebben eljuttathatják a kínai érdekeltségekhez, várhatóan itt is változásokhoz ragaszkodik Washington.
Az amerikai export erősítésének lehetősége azonban korlátozott: árnyalja a képet az is, hogy a deficiten sokszor azért nem lehet az amerikai termékek behozatalával csökkenteni, mert a kínai piacot a japán és a dél-koreai cégek jobban ismerik, és versenyképesebbek.
A kereskedelmi egyezség mellett szóló egyik legfontosabb érv, hogy Kínának stabil nemzetközi környezetre van szüksége, ahol békésen kereskedhet, míg a gazdasági szerkezeti váltáshoz elegendő időt nyer.
Ennek célja ugyanis, hogy az exportvezérelt gazdasági modelből visszavegyen, és fokozatosan a belső piacra építhessen, aminek egyik alapja a bérek emelkedése: a magasabb hozzáadott értékű áruk és szolgáltatások előállítása mellett a jobban képzett munkaerő értelemszerűen magasabb fizetést kap, ami viszont javítja a belső fogyasztást.
Eszterhai Viktor kiemelte, hogy mindkét országban egyfajta kettős kommunikáció uralkodik a kereskedelmi konfliktus kérdésében: miközben mindkét fél tudja, hogy a legracionálisabb opció a kiegyezés, a belpolitikai üzenet továbbra is a nemzeti piacok, termékek és munkahelyek védelmében tett erőfeszítés.
A helyzet egyébként kölcsönös egymásra utaltságot feltételez:
Kína az USA államkötvényeinek legnagyobb külföldi állami vásárlója, jelenleg 1200 milliárd dollár értékű amerikai állampapír tulajdonosa.
Másrészt a zárt kínai pénzügyi rendszer miatt továbbra is bármikor szóba jöhet a jüan elinflálása, aminek veszélyét Trump nemrég ismét felhozta egyik Twitter-üzenetében. Ez azonban összességében sok veszélyt is rejt a kínai gazdaság számára, és könnyen kontraproduktív lépésnek bizonyulhat.
